– Több szempontból sem szabad elfelejteni az őszödi beszédet, egyrészt mert a rendszerváltozás óta ilyen hazugságon még közjogi tisztséget betöltő politikust nem kaptak, másrészt pedig azért sem, mert az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével egyértelművé vált, hogy a baloldal a hatalomért bármire képes, hazudni, vagy, ha lebukik, a hatalom megtartásáért akár szemeket is kilövet – mondta a Magyar Nemzetnek az őszödi beszéd kapcsán Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint

Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
Mindent tagadott.