„Věra Jourová, az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a teljes bizalmát élvezi”

Kulisszatitkok derültek ki Jennifer Lopez koncertjéről
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
„Věra Jourová, az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a teljes bizalmát élvezi”
– így reagált az uniós bizottság kedden Orbán Viktor levelére, amelyben a miniszterelnök tájékoztatta a brüsszeli testületet arról, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület liberális alelnökével. Jourová a német Der Spiegelnek nyilatkozva többek között arról beszélt, hogy véleménye szerint a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni, ennek okaként pedig a kormány által épített „beteg demokráciát” nevezte meg.
Az Európai Bizottság kedden kiállt a cseh biztosnő mellett. A testület szerint adottak a magyar jogállamiságról szóló aggályaik – ezek a holnap bemutatandó jogállamisági jelentésekben is visszaköszönnek majd. Lapunk is írt róla, hogy még a hét végén is a vitatott jelentések október 5-i bemutatásáról volt szó, amit most – az eredeti terveknek megfelelően – újból előre hozott a bizottság. Arra a felvetésre, hogy a magyar miniszterelnök levele miatt hozták volna előre a jogállamisági jelentések bemutatását, a bizottság illetékes szóvivője nem reagált érdemben.
Brüsszelben egyébként azt ígérik, hogy válaszolnak Orbán Viktor levelére, amelyet e sorok írásakor is elemeztek.
Ursula von der Leyen kedden Portugáliában tárgyal, így a biztosi kollégium szerdai ülésén egyeztet majd személyesen Jourová alelnökkel.
Az Európai Parlament soraiban is felkorbácsolta a kedélyeket a biztosnő körüli botrány: a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna kiállt Jourová mellett, akivel a liberális ernyőpártban egyébként is kollégák. Donáth a Twitteren azt írta, hogy egyetért az alelnökkel, Magyarországon valóban szándékosan aláássák a jogállamiságot.
Az EP konzervatív részéről viszont kritizálták az alelnököt. A szintén cseh Jan Zahradil, az Európai Konzervatívok és Reformerek EP-frakció tagja, a pártcsalád korábbi elnöke szerint
Jourová, bár Magyarország ütlegeléséért tapsot kap a brüsszeli folyosókon, Csehország érdekeinek árt. „A V4-en belül jó kapcsolatokra van szükségünk”
– szorgalmazta a politikus a Twitteren, egyúttal kérdőre vonva Andrej Babiš cseh kormányfőt, akinek pártjához Jourová is tartozik.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.