Az ügy nem csak arról szól, hogy Borka-Szász hosszú ideje meglopta az önkormányzatot, a lopásból származó bevételeket pedig a vagyonnyilatkozatában elfelejtette megemlíteni. Amennyiben csak erről lenne szó, akkor az ügyet le lehetne zárni azzal, hogy a politikus lemondott, a hatóság eljárást indított ellene, a pártja pedig viseli a politikai következményeket. Itt azonban sokkal többről van szó, ez az ügy nem csak Borka-Szászról szól.

Vitézynek már az élelmiszerbolt is szúrja a szemét Puzsér kávézójának közelében
Mindent alárendelnének a kocsmabiznisznek.