Migránsokat üldöző rendőrt sodort el a vonat

Hónapokba telhet, míg felépül az a rendőrnő, akit határsértők elfogása közben gázolt el egy vonat.

Végh Attila
2020. 10. 11. 11:35
Forrás: police
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A határsértőket a balesetet szenvedő rendőrnő járőrtársai elfogták, a férfiak marokkói és palesztin állampolgároknak vallották magukat. Sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Mivel a balesethez nem volt közük, kihallgatásuk és adataik rögzítése után kitoloncolták őket Magyarországról.

Lengyel János közlekedésmérnök, igazságügyi szakértő a Magyar Nemzetnek elmondta, a vonat vezetője sem hibáztatható a történtek miatt. A szerelvények hatalmas tömege miatt a féktávolság jóval nagyobb, mint egy autó esetében, még kis sebességnél is. Ha a rendőri intézkedés során a közúti forgalom nincs lezárva, nincs műveleti területnek nyilvánítva az akció helyszíne, akkor a rendőröknek is figyelniük kell az ott közlekedő járművekre. Csak Baranya megye területén tíz illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök a héten, a két említett szökevény mellett egy magányos próbálkozót és egy hétfős csoportot.

Fotó: police.hu

Békés megyében 27 határsértő került rendőrkézre, egy híján mindannyian a magyar–román zöldhatáron próbálkoztak jogellenesen bejutni az ország területére. Egy afgán férfi Lőkösházánál egy személyautókat szállító tehervonaton megbújva akarta kicselezni a határvadászokat, de lefülelték, és visszakísérték Románia területére.

Csongrád-Csanád megye határain csak pénteken és szombaton 78 határsértőt fogtak el, négy afgánt egy kamionban elbújva találtak meg a rendőrök. A kerítés mellett szolgálatot teljesítő határvadászok 62 esetben akadályozták meg péntek és szombat éjjel, hogy határsértők a drótokat megrongálva bejussanak Magyarország területére. A magyar–szerb határ Bács-Kiskun megyei szakaszán volt a legnagyobb az illegális migrációs nyomás, a héten csak ebben a térségben kétszáznál is több határsértőt fogtak el szombat éjfélig. A legtöbb illegális bevándorló Hercegszántó területén próbálkozott, Tompán, a nemzetközi közúti teherforgalom ellenőrzésekor 14 migránst találtak, akik kamionok alvázára vagy ponyvájára felkapaszkodva akartak besurranni az országba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.