Az adóellenőrzés kikerülését ígérte két csaló
Adóellenőrök megvesztegetésére csalt ki vállalkozóktól pénzt egy szélhámos páros Baranya megyében.
Adóellenőrök megvesztegetésére csalt ki vállalkozóktól pénzt egy szélhámos páros Baranya megyében.

Nem ez az első botrány a 487 lelkes baranyai kis falu önkormányzatában, korábban is ellopták a falu pénzét.

Vizsgálatot rendelt el a rendőrség egy baranyai faluban történt rejtélyes haláleset ügyében.

A rendőrség szexuális visszaéléssel és személyes szabadság korlátozásával gyanúsította meg a pécsi férfit.

Hónapokba telhet, míg felépül az a rendőrnő, akit határsértők elfogása közben gázolt el egy vonat.

Pécsen fogták el egy mohácsi gyilkosság gyanúsítottját a rendőrök szerdán, a bűncselekmény elkövetésétől számított 15 órán belül – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

A BuBe hosszú távon erősíti Magyarország logisztikai és közlekedési szerepét.

Mutatjuk a részleteket.

A volt sportoló fotója szerepel a Police.hu-n is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.