Szakács László (MSZP) azonnali kérdést intézett a kormányfőhöz, amelyben felidézte: szerinte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) aláírt egy szerződést a kormány, amelyben vállalták, hogy „nem hoznak olyan szabályokat, amelyek a bankok jövedelmezőségét korlátozzák”. Szakács szerint emiatt folytatódnak a kilakoltatások. A képviselő azt is kifogásolta, hogy a hiteltörlesztési moratórium csak a tőketörlesztésre vonatkozik. Azt kérte, hogy az EBRD-vel kötött szerződést mondja fel a kormány.
Orbán Viktor azt javasolta a képviselőnek, hogy tanulmányozza át a szóban forgó dokumentumot, hozzátéve, hogy pont az elmúlt napokban vetett ki a kormány egy ötvenmilliárdos bankadót – utalva ezzel arra, hogy ez nem lenne összhangban a képviselő által felvetett szerződésre. A miniszterelnök kiemelte: nemcsak a tőketörlesztésre vonatkozik a moratórium, hanem a kamattörlesztésre is. Orbán Viktor elmondta: Szakács nem szavazta meg 2010-ben az akkor kivetett bankadót, ezért most hiteltelennek tartja az aggódását. – 2010 előtt is itt ült: megszavazta az ingatlanadót, nyugdíjak csökkentését, közszféra bércsökkentését – világította meg Szakács szociális érzékenységét Orbán Viktor.
A kormányfő hangsúlyozta: november 15-étől ismét van kilakoltatási moratórium.