Szabó Tímea (Párbeszéd) is azonnali kérdést intézett a kormányfőhöz. A képviselő úgy fogalmazott, hogy jó szándékúnak tartja az orvosok béremeléséről szóló kormányzati javaslatot, ám vannak vitás pontok. Ilyennek nevezte a vezénylést, valamint a másodállás tilalmát. Szabó kiemelte: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) készített egy kompromisszumos javaslatot, amely szerint egy naptári évben csak 44 napig vezényelhetők át az orvosok, és azokat nem lehet átirányítani máshova, akiknek három évnél fiatalabb vagy fogyatékossággal rendelkező gyermekük van. – Teljesíti-e a MOK javaslatait? – kérdezte a frakcióvezető.
Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy ezek mellett további 16-18 részletkérdést kell még szabályozni a törvény kapcsán, amelyek kidolgozás alatt vannak. Hangsúlyozta: a vezényléstől nem tudnak teljesen eltekinteni, mert ennek az lenne az ára, hogy sok százan halnának meg. – Ez elkerülhetetlenül szükséges, de értelmes részletszabályokat fogunk alkotni, a vezénylés és a magánpraxis kapcsán is – emelte ki. A kormányfő elmondta azt is, hogy ma hatezerrel több orvos dolgozik, mint amikor Szabó Tímea szövetségese – az MSZP – volt kormányon. Arra is emlékeztetett, hogy sikeres a védekezés. Számos nyugat-európai országban ugyanis magasabb a halálozások egymillió főre vetített aránya. – Komoly országokat előzünk meg azért, mert jó orvosaink és jó ápolóink vannak – húzta alá Orbán Viktor.