Burány Sándor (Párbeszéd) az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtti felszólalását egy régi magyar közmondás felidézésével kezdte: – „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.” Régóta követeljük, hogy tegyék lehetővé az ingyenes és tömeges tesztelést – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy a kontaktusok számát két módon lehet korlátozni: lezárásokkal és teszteléssel. – Ez utóbbi azért előnyös, mert csak a betegeket kell otthon tartani – fejtette ki. – Üdvözöljük a lépést, hogy végre elkezdik az ingyenes, tömeges tesztelést, amit hónapok óta javasoltunk – utalt Burány az egészségügyi, szociális területen, valamint a iskolai, bölcsődei dolgozók teljes körű tesztelésére, amely a héten indul. A képviselő azt kérdezte, miért nem megy tovább a kormány, Ausztriában és Szlovákiában mindenkit leteszteltek. – Ez lenne a megelőzésre a legjobb módszer, de önök erre valami miatt nem hajlandók – fejezte be felszólalását Burány Sándor.
A kormány részéről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt. Kiemelte: a nemzetközi előírások szerint végzik a tesztelést, eddig 1,5 millió tesztet végeztek el ingyenesen. Hozzátette: megindult az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint az iskolai és óvodákban dolgozók tömeges tesztelése. – A mentők rendelkeznek gyorsteszttel, szűrőbuszok is rendelkezésre állnak – tájékoztatott az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a térségben egyedülálló módon a tesztek hatósági árának bevezetésével a kormány igyekszik megelőzni a nyerészkedést. Dömötör Csaba számos gazdasági intézkedést is felsorolt, amelyekkel igyekezett segíteni a kabinet a vállalkozókon, a vendéglátókon: például a kieső vendégéjszakák utáni támogatást és az éttermeknek vagy a szórakozóhelyeknek juttatott bértámogatást. – A baloldali pártok inkább a megszorítás útját járnák: a városházán megint adóemelésen törik a fejüket – mondta Dömötör. Hozzátette: a VIII. kerületben 170 millió forintnyi sarcot szednek be az emberektől, Hódmezővásárhelyen 70-80 millióval sarcolják a gazdákat. – Egy dolgot szeretnénk kérni: amikor meghozzák ezeket a döntéseket, ne mutogassanak a kormányra! – szólította fel a baloldalt Dömötör. Az államtitkár szerint magyarázattal tartozik a budapesti városvezetés a busztenderrel kapcsolatban, amelyet egy vörös báró offshore cége nyert meg, egy vállalkozás, amely a tender kiírásának pillanatában nem is létezett. – Ebben a csapatban Hagyó Miklós legfeljebb gyakornok lehetne – állapította meg az államtitkár, aki szerint az ellenzék megszorít, és nem a járvány elleni védekezéssel van elfoglalva, hanem a 2022-es választásokkal.