![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/DC96eUtx4ER31ew0dSpaegkR3TsWIDdtyrd6fkJBFls/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0MjUxOTBjM2U2MDQ5ZWJiZDA4YzJlMzY3NTk5MjQy.jpg)
Egyre nagyobb az érdeklődés a honvédelmi oktatás iránt
Hadtörténeti ismeretek mellett a küzdősport is teret kap.
Miniszterelnök úr, Ön megőrült – kezdte azonnali kérdését Jakab Péter. Kövér László házelnök azonnal rendre intette a Jobbik elnökét, azt kérve tőle, hogy egyszer az életben próbáljon meg kulturáltan viselkedni. Jakab ezután arról beszélt, hogy miközben tombol a válság, a miniszterelnök a Soros-hálózatot emlegetve törvényesíti a lopást, és módosítja a választói törvényt. – Fogja meg végre a munka végét – mondta Jakab Péter.
Orbán Viktor válaszában közölte, hogy a kormány nyáron felkészítette az országot a védekezésre. Ennek megfelelően ma a covidos betegek ellátására több mint száz kórházból 78-at vontak be, több mint 14 ezer orvos, közel 29 szakápoló és mentős dolgozik, háromszor annyi intenzív ágy áll készen, mint amennyit jelenleg használunk – sorolta a kormányfő. A gazdaságról szólva Orbán Viktor elmondta: amikor 2010-ben elkezdték a kormányzást, akkor 3,6 millió munkahely volt, most 4,5 millió.
– Nekünk minden élet számít, úgy látom, hogy önnek viszont semmi sem drága – mondta a kormányfő a Jobbik elnökének.
Hadtörténeti ismeretek mellett a küzdősport is teret kap.
Egy kiránduló talált rá Verpelét és Egerszalók között.
Lovas kocsival, majd utánfutóval lopta a vasat és a nyílászárókat egy tanyáról egy fiatal férfi. Akaratán kívül a tulajdonosnak árulta el, hogy aznap már fordult egyszer lopott holmival.
Régen a baloldal elvette, most meg ellenzi a családokat segítő intézkedéseket.
A baloldali sajtónak is lesújtó véleménye van Magyar Péter Partizán-interjújáról
Komoly változás jön a PET-palackok piacán
Könnyes dráma, Szoboszlai gyűlölködők célkeresztjébe került
Népharag zúdult Karácsony Gergelyre: egyre többen döbbennek rá, hogy átverték őket
Megújult a panír, isteni így a rántott hús
Háború Ukrajnában és Izraelben: Trump: Ukrajna fizessen vissza 500 milliárd dollárt + videó
Szoboszlai így reagált a liverpooli derbi utáni balhéra + videó
Diétás és egészséges kencék sajtkrém helyett, ezeket kend a kenyérre és támogatod a fogyókúrádat
„Bolondság lenne…” – Szoboszlai a téma az angol sajtóban
Kiderült Havas Henrik félve őrzött titka, lehullt az álarc
Rúgjuk ki ezeket!
Nekiesett a brit média Szoboszlainak, nem csomagolják be a véleményüket
Hadtörténeti ismeretek mellett a küzdősport is teret kap.
Egy kiránduló talált rá Verpelét és Egerszalók között.
Lovas kocsival, majd utánfutóval lopta a vasat és a nyílászárókat egy tanyáról egy fiatal férfi. Akaratán kívül a tulajdonosnak árulta el, hogy aznap már fordult egyszer lopott holmival.
Régen a baloldal elvette, most meg ellenzi a családokat segítő intézkedéseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.