Halász János fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában kijelentette: hétfőn a védekezésben új korszak kezdődött. Akár 150 ezer forint bírság is járhat a karantént megszegőknek. Hangsúlyozta: ezt a baloldal nem szavazta meg, sőt csökkentették volna a bírságot, ezzel is növelve a kockázatot. Hozzátette: szigorúbb büntetésre számíthatnak azok is, akik az előírások ellenére nem hordják a maszkot. Arra kérjük a hatóságokat, hogy azokat a helyeket, ahol sorozatosan nem tartják be a szabályokat, zárassák be. Halász elmondta: csak a Fidesz–KDNP-kormányra lehet számítani, a baloldal ugyanis ott folytatja, ahol tavasszal abbahagyta. Akkor nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus törvényt, kamuvideókkal támadták az egészségügyet, és még külföldön is próbálták lejáratni Magyarországot. A honatya aláhúzta: összevissza beszélnek most is, továbbra is támadják az egészségügyet, és olyan abszurd dolgokat javasolnak, hogy ki kellene tiltani a nyugdíjasokat a buszokról és a villamosokról. Halász beszélt a tegnap bécsi összehangolt terrortámadásról is. Az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár. Ha nem zárjuk le a határokat migránsok előtt, az emberéletekbe kerülhet. Ezért is fontos, hogy Magyarországon immár több mint öt éve áll a kerítés – húzta alá. A járványon kívül az illegális migráció és a terrorizmus is tombol Európában – állapította meg Halász János. Emlékeztetett: a baloldal 2015 óta folyamatosan támadja a kerítést és a szigorú határzárat, sőt még azt sem szavazták meg, hogy a honvédség határvédelmi feladatokat láthasson el.
Kontrát Károly belügyi államtitkár együttérzését és részvétét fejezte ki Ausztria népének és a bécsi merénylet áldozatai hozzátartozóinak. Úgy értékelt: Európa biztonsága, az európai életforma áll támadás alatt. Közölte: a magyar terrorelhárítás felajánlotta segítségét az osztrák hatóságoknak, valamint az osztrák–magyar határon szigorított ellenőrzést vezettek be, a TEK megerősített műveleti egységgel, páncélozott gépjárművekkel van jelen a határon. Hozzátette: a magyar hatóságok és szolgálatok folyamatosan figyelemmel kísérik magyarországi terrorfenyegetettséget, és haladéktalanul megteszik az szükséges intézkedéseket a magyar emberek biztonsága érdekében. Hozzátette: jelenleg a legnagyobb veszélyt a magányos elkövetők jelenthetik, felderítésükre mesterséges intelligenciát is alkalmaznak, de jelenleg ilyen veszélyről nincs tudomása a magyar hatóságoknak.