Csárdi Antal (LMP) a 2021-es költségvetés módosítását sürgette, mert szerinte az annak elfogadása óta eltelt időben a járvány, illetve a gazdasági visszaesés teljesen felülírta a korábbi számokat. Közölte: a Pénzügyminisztériumnak is egyértelmű, hogy a bevételek jelentős mínuszról indulnak az elfogadott büdzséhez képest, ráadásul a helyzet az elhúzódó uniós költségvetési tárgyalások miatt tovább súlyosbodhat. A GDP-növekedés, amellyel számoltak, ma már a múlté, nem ismert az orvosi béremelések forrása, és a magyar gazdaság szereplői ködös jövőben tapogatódznak, mert senki nem tud semmit a 2021-es költségvetésről – hangoztatta a képviselő.
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott: járvány van, válsághelyzet, nehéz helyzetben van az egész világ, Európa és Magyarország, nehéz a helyzet az egészségügy, a gazdaság és a költségvetés szempontjából is. Az év második felében az volt a legfontosabb kérdés, hogy a járvány egészségügyi kezelésére megfelelő forrásokat tudnak-e biztosítani, és ez sikerült – mondta Tállai András. Szerinte fontos volt a gazdasági intézkedésekhez is megteremteni a megfelelő alapot, és a cél az, hogy ne kezeljék, hanem elkerüljék a munkanélküliséget. Mindazonáltal először le kell zárni a 2020-as költségvetést – tette hozzá az államtitkár.