Szabó Tímea (Párbeszéd) napirend előtti felszólalásában elvakultnak és züllöttnek nevezte Orbán Viktort, aki lelepleződött azzal, hogy nem kormányoz. Szerinte a miniszterelnök úgy gondolkodik, hogy inkább haljanak meg az emberek, csak a gazdaság ne álljon le, és ne csökkenjen a saját népszerűsége. Szabó úgy vélte, a kormány azért él vétóval az unió költségvetésével kapcsolatban, mert Brüsszel nem engedi a további lopást. Szájer József ügyére utalva a Párbeszéd képviselője végül arról beszélt: lehullt a lepel a kormány álkereszténységéről is, hiszen egy olyan ember írta az Alaptörvényt, aki maga sem tartotta be az abban foglaltakat. – Erkölcstelen, züllött banda maguk mind – mondta.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta: világszerte 67 millióan fertőződtek meg és másfél millióan hunytak el, Németországban, Olaszországban, Ausztriában rekordot dönt a fertőzések száma, Szabó Tímea és a baloldal mégis úgy tesz, mintha egyedül Magyarország lenne érintett a járványban. – A baloldal nagyítóval keresi azokat a számokat, amivel azt szeretné bizonyítani, hogy a kormány rosszul védekezik. Mintha a vírusnak szurkolnának – mondta Dömötör Csaba. Az uniós költségvetéssel kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: Brüsszelben nem konkrét jogszabályok, hanem bemondás alapján kérnének minket számon, eközben milliókat akarnak Európába telepíteni, akiknek lakhatást és szavazati jogot adnának. Dömötör végül kitért arra is, hogy míg a jobboldalon a tetteknek vannak következményei, úgy a baloldalon sem lemondani, sem bocsánatot kérni nem szokás. – Önök megtűrik a kokainost, az antiszemitát, a kamuvideót készítőket. Semmilyen alapjuk nincs arra, hogy erkölcsi ügyben számot kérjenek – mondta Dömötör Csaba, aki a főváros gyanús buszbeszerzésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „Nokiásdoboz politikai újratöltve”.