– Mostanában csak kapkodja a fejét az ember, annyi a botrány a kormány körül – mondta Jakab Péter a miniszterelnöknek a parlamentben, majd azt kifogásolta, hogy az elmúlt évek legjelentősebb parlamenti büntetését ő kapta egy zsák krumpli miatt. A Jobbik elnöke azt kérdezte, hány fideszes politikus zsarolható úgy, mint Szájer József. Ezután Kövér Lászlót vádolta burkoltan homoszexualitással, és azt is kifogásolta, hogy Orbán Viktor még nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon.
Válaszában a miniszterelnök úgy fogalmazott: – A kérdést meghallgattam, megértettem, csak azt nem értem, az ön krumplijához mi köze van a miniszterelnöknek?
Jakab Péter viszonválaszában megismételte kérdéseit, és azt mondta, hogy Orbán Viktor kelet felé kacsingat, miközben folyamatosan az Európai Uniót támadja. A négymilliós büntetése kapcsán úgy fogalmazott: – Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.
Orbán Viktor erre úgy reagált, hogy a parlamenti képviselőkre kirótt büntetésekhez a kormánynak és a miniszterelnöknek semmi köze, és hozzátette, hogy az orosz ügynökök kapcsán a Jobbik a legképzettebb, hiszen az ő politikusuk dolgozott a KGB-vel.