Budapesten az ügyészség szerint Dér Csaba bérgyilkosként likvidálta a magyar drogkereskedőt. Az áldozat – akit a médiában „V. László építési vállalkozóként” emlegetnek – a Riasztás információi szerint egyszerű kábítószer-kereskedő volt. Az ügyészség szerint Dér ölte meg a férfit, amikor az rájött, hogy a 11 kilónyi kokain helyett ugyanennyi eritrit nevű édesítőt csomagoltak neki eurótízezrekért.
A bíróság meghallgatta V. barátját, ám a férfi a jelek szerint amnéziában szenved. Nem hallott semmiről, nem emlékszik semmire, nem tudja, miért kellett meghalnia a barátjának. Másfél évvel ezelőtt még sokkal jobban emlékezett, viszonylag részletes vallomást tett a nyomozóknak.
Mikó Gergely bíró ismertette akkori tanúvallomását: – Az utóbbi időben sokat üzletelt. Egy hónapja lett egy új üzleti kapcsolata, olyanokkal, akik amfetamint nyomnak nagy mennyiségben. Ezért sokkal többet kell mennie üzleti ügyben. Azt mondta, hogy a következő héten 11 kiló kokaint fog mozgatni. Tudomásom szerint a plázába járt többször venni, de naponta volt munkamegbeszélése – mondta a tanú a rendőröknek.
Dér Csaba továbbra is tagadja, hogy ő lőtte volna le a budapesti vállalkozót, csak annyit ismer el, ott volt a gyilkosság elkövetésekor. Szerinte V. Lászlót egy bizonyos „Allen” lőtte le.
– Allen igazi neve Grsics Nemanja
– mondta most a bíróságon, holott az előkészítő ülésen még nem volt hajlandó megnevezni az állítólagos elkövetőt, a nyomozóknak azonban részletesen beismerte a gyilkosságot. Meg is mutatta, hol és hogyan történt az eset. Aztán visszavonta a beismerő vallomását, azt állítva, csak azért vállalta magára a bűncselekményt, hogy Magyarországra és ne Szerbiába kerüljön Prágából, ahol nemzetközi körözéssel elfogták, illetve hogy mentse a barátnőjét, aki ellen szintén eljárás indult.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!