Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után általános volt a vélemény, hogy Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása befejeződött. Tizenöt évvel később ugyanez a Gyurcsány Ferenc a legerősebb ellenzéki formáció vezetője, a baloldali kényszerkoalíció legbefolyásosabb személyisége, az ő döntésén és stratégiáján múlik, hogyan és kikkel fusson neki az ellenzék a jövőre esedékes országgyűlési választásoknak. Lapunk cikksorozatában arra vállalkozott, hogy magyarázatot találjon arra, miképpen történhetett meg mindez.
Kutatómunkánk során arra jutottunk, hogy ehhez négy dologra bizonyosan szüksége volt Gyurcsány Ferencnek: politikusi adottságokra, a mozgalmi múltból gyökerező hálózatépítési gyakorlatra, kapcsolatrendszerre, az anyagi függetlenség megteremtésére és nem utolsósorban egy, a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott háttércsapatra.
Az első részben főként a fiatal, első millióit megszerző Gyurcsány Ferenc ténykedéseiből szemezgetünk, aki mellett már ekkor ott volt Szilvásy György és Bajnai Gordon. Sorozatunk második részében azt járjuk körbe, hogy Gyurcsány hogyan teremtette meg pénzügyi függetlenségét, hogyan került a neve a száz leggazdagabb magyart felsoroló listára.
A teljes cikk: Gyurcsány Ferenc és ami mögötte van (2. rész)