„A koronavírus-járvány alakulása szempontjából meghatározó hetek állnak előttünk. Portugália, Csehország vagy éppen Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak” – írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Kásler Miklós. Mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kifejtette, hogy három hónapnyi bezárkózás után, mára sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye,

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.