„Szégyen!”– Nekiment az újbudai DK-s vezetésnek Vitézy Dávid
„Sajnos úgy tűnik, tovább folytatódik Újbuda vasútellenes kampánya.”
„Sajnos úgy tűnik, tovább folytatódik Újbuda vasútellenes kampánya.”

Nyáron mindegyik vízi sport fantasztikus, de a vízben nemcsak mozogni, hanem lazítani is érdemes.

Megtárgyalta és elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát.

A lazítások elsődleges feltétele a nagyarányú átoltottság az Emmi vezetője szerint.

Továbbra is fontos a kézmosás vagy az alkoholos kézfertőtlenítés, illetve az is, hogy aki beteg, ne menjen közösségbe.
Nem hajlandók végrehajtani az általa javasolt lazításokat, így érvényben maradnak a korlátozások.
Törökországban kedden az előző napi 1114-gyel szemben 1704 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, és ezzel a fertőzöttek száma 141 475-re nőtt – derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból.
Szigorú szabályok mellett májusban már fogadhatnának vendégeket a szállodák és a kávézók.

A WHO arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad túl hamar feloldani ezeket a tilalmakat.
Próbák ideje ez mindannyiunk számára. Megméretünk, hogy a Nagy László-i értelemben van-e még emberi arcunk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.