Most nem, mint politológus, hanem mint ember szeretnék megszólalni (a kettő nem üti egymást). Egy azon „karanténos” honfitársaink közül, akik bekényszerültünk a lakásunkba, a dolgozószobánkba, a laptopunk elé, és szerencsés esetben legfeljebb a kertünkben sétálhatunk vagy futkározhatunk (ha van ilyenünk).
Azért szólnék a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek elve alapján, mert úgy látom, hogy a magyar karakternek megfelelően gyakran túlpörgetjük magunkat a karanténban, mindenáron valamit teljesíteni, produkálni akarunk, mert valahogy úgy érezzük, hogy most sem maradhatunk ki semmiből, most is bizonyítanunk kell, hogy mi aztán ebben a vis maior helyzetben is a „legflottabbak” és legtutibbak vagyunk.
És ez az, amit nem kellene tennünk.
Mert a lendületünk ki fog fogyni, a pörgésbe gyorsan belefáradunk, s utána óhatatlanul következik majd a kiégés és a depresszió. Vegyük észre: néhány hétig eltarthat a bennünk még a „kinti” korszakunkból megmaradt lendület, de egy-két hónap múlva ennek nyoma sem lesz, hanem kimerülünk, bávatagon nézünk majd magunk elé, és nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal.
Éppen ezért már most lassítsunk le, és üzemeltessük magunkat takaréklángon. Csak így lesz esélyünk arra, hogy több hét, több hónap után fenntartsuk magunkat. Mert most tényleg ne a legjobb – két hét, s újra együtt leszünk, bulizunk! –, hanem a legrosszabb variációból induljunk ki. Most a naiv és megalapozatlan, nyeretlen kétévesekre jellemző „optimizmus” (ami persze nem az) kifejezetten káros és veszélyes, mert később összeomlással fenyeget. Nem: rendezkedjünk be arra, hogy akár hónapokig ez a karatén-lét jellemzi majd életünket.
Ez a váratlanul jött „kizökkent idő” valóban lehetőség nekünk, embereknek egyenként és közösségként is. Arra, hogy végre magunkra is figyeljünk: hogyan éltünk eddig, észrevettük-e a fontos dolgokat az életben, vagy már tényleg csak a mindennapi részletkérdések foglalkoztattak bennünket. Tudunk-e még egészben, s nem csak részletekben gondolkodni. Hogy Szent Pál szavait idézzem, töredezett tudásunkat át tudjuk-e még váltani a színről színre látás képességévé.