– Orbán Viktor olyan dolgokat mondott, amit rezzenéstelen arccal nehéz volt hallgatni – jegyezte meg napirend előtti felszólalásában Harangozó Tamás, az MSZP-képviselője, aki egyúttal álhírnek nevezte a miniszterelnök fővárossal kapcsolatos megállapításait. Szerinte Budapest nettó befizető lesz, és Karácsony Gergelyék csak a BKV finanszírozását fedezhetik majd. – Ugye nem gondolják, hogy a budapesti polgárok azért tapsolnak, hogy Varga Judit a Várba költözzön? – hangoztatta a szocialista politikus, aki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesének Facebook-bejegyzését sem hagyta szó nélkül. – Társadalmi egyeztetésnek nevezi azt, hogy észrevételek esetén e-mailben keressék meg a szervezetek az államtitkár urat? Ez a társadalmi egyeztetés? – vélekedett Harangozó Tamás, aki szerint a fővárosi önkormányzat tesz is valamit Budapest közlekedéséért, „szemben Tarlós Istvánnal.”
– Olyan felháborító dolgokat mondott, hogy kénytelen vagyok korrigálni – mondta válaszában Orbán Balázs, aki azt is közölte: több ezer emberrel és több száz szervezettel konzultáltak, akik pozitívan fogadták az egyeztetést.
– Egyedül a főváros nem konzultált velünk. Élek a gyanúperrel, hogy semmilyen elképzelésük sincs a városvezetésben
– jelezte a miniszterhelyettes, majd felsorolta a kormány intézkedéseit Budapest fejlesztéseire vonatkozóan: jelentős összeget fordítottak a közlekedés fejlesztésére, hidak tervezésére és a biodóm befejezésére, valamint 1052 vadonatúj tömegközlekedési jármű érkezik kormányzati támogatással. Megduplázódhat a vasúti közlekedést használók száma a Déli Körvasút kiépítéséért kidolgozott vasúti közlekedési stratégia miatt.
– Ezzel szemben a fővárosnak sikerült a Lánchidat hatmilliárd forinttal drágábban felújíttatni. Fejlesztéseket kellene végrehajtani, nem pedig a Facebookon panaszkodni – mondta Orbán Balázs, hozzátéve: – A 2010 előtti szocialista mutyi azonnal itt van.