A budapesti adatok a bejegyzett vállalkozások számához képest komolyan felülreprezentáltak, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) székhely szerinti felosztásában csak a cégek 23 százaléka van bejegyezve a fővárosban. A hitelprogramokban elért 50 százalék feletti részarány még a cégek árbevételéhez képest is magasabb Budapesten, hiszen a KSH kimutatása szerint 2019-ben a magyar vállalkozások forgalmának 41,2 százaléka realizálódott Budapesten.
Ez utóbbi adat alapján reális, hogy Budapest a vállalatai árbevételének arányában részesült 40 százalék körüli mértékben az állami gazdaságfejlesztési forrásokból.
Egyes közgazdászok és szakértők véleménye szerint a fejlett régiókat – Magyarország esetében Budapestet – érdemes leginkább támogatni, hiszen legnagyobb árbevételt elérő vállalatok tudják a leghatékonyabban a gazdaságfejlesztési forrásokat felhasználni. Ezzel az állásponttal szemben számos közgazdász és szakértő szerint a Magyarországon kialakult sérült szerkezet ¬– melyben a vidék lemaradása Budapesthez képest látványos – gátat szabhat a nemzetgazdaság fejlődésének hosszú távon. Ebből fakadóan érdemes a regionális különbségeket csökkenteni, melynek megfelelő eszköze a hatékony forráselosztás. Budapestnek tehát segíteni kell a vidéki felzárkózást, hiszen közös érdek, hogy a kevésbé fejlett régiók nagyobb mértékben járuljanak hozzá a gazdaság erősödéséhez és versenyképességének javulásához, mint azt a korábbi időszakokban tapasztalni lehetett.
Azzal ugyanakkor mindenki tisztában van, hogy a főváros és a fővárosi cégek sikere nélkül az ország nem lehet sikeres. Ugyanakkor az egyes régiók egyenlőtlenségének orvoslását a kormány és az Európai Unió is prioritásként kezeli. A feszítő regionális különbségek csökkentése egyébiránt nem lesz könnyű. Ha pusztán a hitelprogramokat nézzük, rendkívül komoly kihívást jelent majd a meglévő intézményhálózatnak az, hogy a könnyen elérhető budapesti cégek helyett fejlesztésre érdemes vidéki kis- és középvállalkozásokat kutassanak fel, akik beruházásokba mernek fogni.
Az eredeti cikket ITT érheti el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!