Szabó Tímea napirend előtt arról beszélt: bár Orbán Viktor már novemberben látta, hogy baj van, mégsem tett semmit a járvány ellen. A Párbeszéd politikusa szerint a miniszterelnök ehelyett focimeccset rendezett, elvette az önkormányzatok adóbevételeit és vadászkiállításra adott pénzt. Mára többen szorulnak lélegeztetőgépre, mint amennyi van, és több mint 17 ezren haltak meg, ami a világon a harmadik legrosszabb eredmény százezer főre vetítve. Mint fogalmazott: Orbán Viktor hazudik és százezerek életét veszélyezteti azzal, hogy nem hívja le az uniós vakcinákat, ehelyett drágább kínai vakcinát vesz azért, hogy lophasson.
Rétvári Bence: Mi az az állítás, aminek a baloldal nem mondta még az ellenkezőjét?
Ma már más országok is keletről akarnak vakcinát venni – hangsúlyozta az államtitkár.

Válaszában Rétvári Bence hangsúlyozta: Szabó Tímea csak a miniszterelnök szavainak felét idézte, ő ugyanis arról beszélt,
hogy az EU-s vakcinabeszerzéssel van baj, mert elutasítják a keletről származó oltóanyagokat, amelyek eredményesek és biztonságosak.
– Ezt ma már más országok is látják, és most ők is keletről akarnak vakcinát venni, a lista élén azonban Magyarország áll, mert időben eszmélt fel – mondta az Emmi államtitkára. Emlékeztetett arra is, hogy
Szabó Tímea egy évvel ezelőtt még túl soknak tartotta a kórházi ágyak felkészítését, de sokallta és drágállta a lélegeztetőgépeket is, most pedig pontosan az ellenkezőjét mondja mindennek. Ugyanez történt a nyitás kérdésével kapcsolatban is, hiszen Fekete-Győr András, Jakab Péter, vagy Karácsony Gergely is alig egy hónapja még azonnali nyitást követelt.
– Mi az az állítást, aminek az ellenkezőjét nem mondták még? Saját magukat teszik gúny tárgyává – jelentette ki Rétvári Bence.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa

„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa

Putyin rettegett hadura váratlanul visszavonul: Ukrajna fellélegezhet, egy rémálommal kevesebb

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog

Drámai végjáték Pakson: A Fradi majdnem elszórakozta a bajnoki címét – videó

Véget vet a rolleresek száguldozásának az új KRESZ

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.