A felszámolói rendszer átláthatóvá tétele és a korábban nyilvánosságra került súlyos visszaélések miatt a kormány új jogszabályt fogadott el, amely 2012 szeptemberében lépett életbe. Az ennek nyomán kiírt pályázat során a felszámolók körében erősebben érvényesült az átlátható tulajdonosi szerkezet, a szakmaiság és a törvényes működés követelménye a névjegyzékbe kerülés során – olvasható a Vg.hu oldalán.
A kormány tájékoztatása szerint a mostani pályázati eljárás lefolytatása lényegében három ponton tért el a korábbiaktól, s ezekre bárki felkészülhetett.
Ennek megfelelően
nem kerültek be a névjegyzékbe olyan cégek, amelyek a szocialista időkben milliárdos nyereséggel vezették a felszámolócégek árbevételi listáját.
Mindennek fontos magyarázata lehet az, hogy a mostani pályázati rendszerben nem a tulajdonos, hanem a pályázat maga a fontos az elbírálásnál.
Így például kiesett a listáról a Kiss Elemér körébe tartozó társaság, közülük is a legismertebb, a Mátraholding-Reorg Kft. De kiestek olyan nagy nevek is, mint a Varga Jenőhöz tartozó Vectigalis, mely cég éppen felszámolás alatt áll, vagy a Somogyi Ferenc (a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének volt elnöke) fémjelezte TM-Line Zrt., illetve a Vegyépszer korábbi vezetőjéhez, Marjasné Endrédi Zsuzsannához köthető Cash & Limes Zrt. A rendszer megreformálása előtti nagy nyertesek köréhez sorolható még a most pályaszélre sodródott Gordius Consulting Zrt. és az Acont(ó)-Roll Kft. is.
Mindez nagy érvágás lehet azon köröknek, amelyek háborítatlanul osztották fel a piacot egymás között korábban, ám a felszámolások körüli botrányok látványosan elmaradtak az elmúlt években. Ez pedig azt is jelzi, hogy a rendszer beválthatta a szakminisztérium korabeli tervét, hogy a csődbe ment vállalkozások felszámolásakor ne egy szűk tulajdonosi-befektetői kör fölözze le a piacot, s ezzel a kisebb cégek is profi felszámolókat kaphassanak, illetve a kisebb felszámolók is bevételhez jussanak – derül ki a Világgazdaság cikkéből.