Bemutatjuk a Tisza Párt pénzügyesét, aki részt vehetett a százmilliós adomány megszerzésében
Bárdos Barnabás neve szinte minden olyan eseménynél felbukkant, amely kellett ahhoz, hogy Magyar beszálljon a hazai politikai versenybe.
Bárdos Barnabás neve szinte minden olyan eseménynél felbukkant, amely kellett ahhoz, hogy Magyar beszálljon a hazai politikai versenybe.
Nem árt odafigyelni a színkódokra, máskülönben érvénytelen lehet a szavazat.
A kiesett jelölteket törölni kell az egyéni szavazólapokról.
Az NVI adatai szerint több mint 21 ezren kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.
A Nemzeti Választási Iroda megkezdte a postázást.
A 2020. április 30-án megjelent pályázati kiírás alapján 277 gazdálkodó szervezet nyújtott be pályázatot.
A jegyzők pénteken zárták le a névjegyzékeket a szavazati joggal rendelkezők közül 7 884 240 magyar állampolgár.
Mintegy 145 ezerrel kevesebben szerepelnek az őszi önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt évvel ezelőtt – derül ki a Nemzeti Választási Iroda szombati adataiból.
A helyi választási irodákban ma délután nyomtatják ki a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás szavazóköri névjegyzékeit.
Ennek feltétele volt, hogy amennyiben a jelölt kérte az adatokat, igazolja, hogy 149 ezer forint adatszolgáltatási díjat befizetett a Nemzeti Választási Iroda számlájára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai elnök csütörtökön bejelentette, hogy a helyi frakcióknak és drúz sejkeknek adja át a felelősséget a biztonságért az ország déli részén fekvő esz-Szuveidában. Szíria ezen részén vasárnap óta véres közösségi összecsapások zajlanak.
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik kétszer is kifosztottak egy kaposvári családi házat, a legfiatalabb elkövető pedig több bolti lopással is gyanúsítható.
Még ha meg is nyit a létesítmény, eleinte akkor sem fog teljes kapacitással működni.
Kétségbe esett próbálkozás.
A Real Madrid klasszisát most a nagylelkűsége sodorhatja bajba.
Főként levitézlett balliberális veteránokból verbuválódik a Tisza Párt holdudvara.
A világbajnok kerékpáros súlyos tévhitben élt, az UAE a kulcsembere nélkül vágott neki az útnak a szakasz után.
A Real Madrid klasszisát most a nagylelkűsége sodorhatja bajba.
Főként levitézlett balliberális veteránokból verbuválódik a Tisza Párt holdudvara.
A világbajnok kerékpáros súlyos tévhitben élt, az UAE a kulcsembere nélkül vágott neki az útnak a szakasz után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.