Hiába dugják a fejüket a homokba, jóval huszonötezer fölött van a járvány miatt az elhunytak száma – hangoztatta napirend előtti felszólalásában Arató Gergely. Szerinte „a kormány megritkította a parlamenti kérdéseket”, majd a közpénz „közpénzjellegének elveszítéséről” értekezett. A DK képviselője arról is beszélt, hogy a kormány „a saját gazdálkodását” indítja újra. – Telefonos kampányukban zaklatják a választókat, és van pofájuk kiterjeszteni a veszélyhelyzetet – állította, majd a felsőoktatás modellváltását úgy jellemezte: „ellopják az egyetemeket”. – Mindent visszaveszünk, amit önök elloptak – folytatta felszólalását a Gyurcsány-párti képviselő, ám miután letelt közben a rendelkezésére álló öt perc, Kövér László házelnök kikapcsolta a baloldali politikus mikrofonját.
Dömötör Csaba: A baloldal nem ismer morális határvonalat
Az államtitkár képmutatónak és cinikusnak nevezte a baloldal kormánykritikáját.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta: nagy szerepet játszanak a beruházások a gazdaság élénkítésében, ezáltal a 28 százalékos GDP-növekedéssel harmadikok vagyunk az unióban.
– Az ön állításával szemben a kormány célja a munkahelyek védelme
– szögezte le Dömötör Csaba, majd közölte: a bértámogatás, a hitelmoratórium és az otthonteremtési támogatás százezreknek segítette a megélhetést.
– Rendkívüli cinizmus és képmutatás, hogy úgy kéri számon a kormányon az intézkedéseket, hogy egy éven keresztül az oltás ellen hergeltek és nem szavazták meg a veszélyhelyzetet
– mondta Arató Gergelynek az államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy a baloldal támadta az oltás engedélyezésének eljárását, betiltott volna egyes vakcinákat, törölte volna az oltásra történő regisztrációt. – Ez bizonyítja, hogy semmiféle morális határvonalat nem ismernek. Nincs olyan válsághelyzet, időszak, amikor a baloldal ne támadná a magyarokat – jelentette ki Dömötör Csaba, visszaidézve a 2006-os eseményeket.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A világ tudományos közösségének krémje gyűlik ma össze Budapesten
A világon egyedülálló esemény veszi kezdetét hazánkban.

Rövidesen bejelentést tesz a kormány, kövesse nálunk élőben a Kormányinfót!
Csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tartanak a karmelita kolostorban.

Sulyok Tamás: A magyarok képesek lesznek jól kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket
A világ vezető kutatói előtt mondott beszédet a köztársasági elnök.

Újabb rolleres horrorbaleset, ezúttal gyerekek sérültek meg (+fotó)
Ez a hétvége sem múlt el rolleres baleset nélkül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Menstruációs görcs: 5 életmentő tipp, hogy könnyebben átvészeld ezeket a napokat

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz!

Ha neked is ilyen telefonod van, jobban jársz, ha heteken belül veszel egy újat, különben…

Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)

Kétszer annyi virágot hoz a muskátli, amióta csapvíz helyett ezzel locsolom

Donald Trump felajánlotta az Egyesült Államok közvetítői szerepvállalását India és Pakisztán között

Amerikai figyelmeztetés Európának: ez így nem lesz jó

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Marciniak nevetségesnek tartja a Barcelonát, a játékvezető a VAR-t hibáztatja

Arteta majdnem megölte Luis Enriquét, akinek kapóra jött a Barca kiesése

Vad pletyka terjed a Liverpoolról – ez Szoboszlaira is hatással lehetne
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A világ tudományos közösségének krémje gyűlik ma össze Budapesten
A világon egyedülálló esemény veszi kezdetét hazánkban.

Rövidesen bejelentést tesz a kormány, kövesse nálunk élőben a Kormányinfót!
Csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tartanak a karmelita kolostorban.

Sulyok Tamás: A magyarok képesek lesznek jól kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket
A világ vezető kutatói előtt mondott beszédet a köztársasági elnök.

Újabb rolleres horrorbaleset, ezúttal gyerekek sérültek meg (+fotó)
Ez a hétvége sem múlt el rolleres baleset nélkül.