időjárás 15°C Gellért , Mercédesz 2023. szeptember 24.
logo

Így működik majd a védettségi igazolvány applikációja

Elek Nikoletta
2021.05.12. 12:00
Így működik majd a védettségi igazolvány applikációja

„Aki a koronavírus elleni védőoltását megkapta, oltottságát – az oltási igazolvány mellett – elektronikus applikációval is igazolhatja majd” – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére a Koronavírus Sajtóközpont, hangsúlyozva: az EESZT-mobilalkalmazás célja, hogy minden magyar állampolgárnak egyszerű és kényelmes megoldást nyújtson a koronavírus elleni védőoltások igazolására akár androidos, akár iOS-es okostelefont használ.

A tájékoztatás szerint

az applikáció az érintett azonosítását követően – az EESZT-ből szerzett adatok alapján – igazolja az illető koronavírus elleni védettségét. Az alkalmazás az oltott nevét, az érintett tajszámát, az oltás idejét, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát jeleníti meg,

az adatok hitelesítése pedig QR-kóddal történik, aminek az érvényességét egy erre a célra kifejlesztett másik alkalmazással lehet majd ellenőrizni (EESZT Covid Control).

Az alkalmazás használatáról szólva közölték azt is: az applikációt az első használat során az EESZT-ben regisztrálni kell. Ehhez elsőként be kell lépni az EESZT lakossági portáljára KAÜ-azonosítással (ügyfélkapu, e-személyiigazolvány, telefonos azonosítás), ahol a regisztráció néhány lépését elvégezve az alkalmazás használatra kész.

A regisztráció során továbbá meg kell adni egy hatjegyű PIN-kódot, a mobileszközön az alkalmazás használatához csak ezt a PIN-kódot kell használni.

Amennyiben a regisztrált felhasználó ezt elvégezte, az applikáció használata a következő lépésekből áll:

  • a bejelentkezés a hatjegyű PIN-kóddal;
  • a Covid-oltásigazolás nevű menüpont kiválasztása;
  • amennyiben van megfelelő oltás, megjelennek az arról szóló információk.
  • A Koronavírus Sajtóközpont végül kiemelte, hogy

    mind a plasztikkártya, mind a mobilapplikáció alkalmas az oltás tényének az igazolására, de a korábbi betegségből eredő védettséget – az érvényes jogszabályok szerint – csak a plasztikkártya jelzi,

    hozzátéve, hogy abban az esetben pedig, ha az állampolgár egyáltalán nem rendelkezik védőoltással, úgy az alkalmazás egyértelműen jelzi majd annak hiányát.

    Hírlevél feliratkozás
    Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.