A Momentum által eldobott programért hajolt le Karácsony Gergely, amikor a miniszterelnök-jelöltsége bejelentésekor a 99 nevű mozgalmat hirdette meg, amely hangzatosan azt hirdeti, hogy „az ország 99 százalékának az érdekeit képviseli a leggazdagabbak 1 százaléka helyett”.

Baloldali forrásokból úgy tudjuk, a Fekete-Győr vezette párt még ősszel tárgyalta ezt a programot, ám elvetették a markánsan szociális élű, a társadalmi különbségeket túlhangsúlyozó irányvonalat, ami helyett Magyarországnak a Nyugat felé történő minél erősebb orientációját választották nagyobb ívű kommunikációs témaként. Mindemellett arról értesültünk, hogy feszültséget okozott a baloldalon belül Karácsonyék „plágiuma”.
Ha közvetetten is, utóbbival Gyurcsány Ferenc is megvádolta Karácsonyt. A DK-elnök egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében a 99 mozgalom kapcsán arra emlékeztetett, hogy felesége „két hete is erről beszélt,
amikor […] a cserben hagyott sokak és kiváltságos kevesek Magyarországáról szólt, és ennek meghaladására adott programot. Tegnap Karácsony Gergely a fentiekkel megegyező helyzetelemzést és programot mutatott be”. Mindemellett Gyurcsány „nagyvonalúan” elnézte a koppintást, mivel szerinte a „politikában nincs szerzői jog”.
Deák Dániel, a XXI. Századi Intézet vezető elemzője arra mutatott rá lapunknak, hogy a 99 kontra 1 nevet viselő szlogennel Karácsonyék lényegében azt az irigységre és kishitűségre alapuló politikát hozzák vissza, amelyet a kommunista időszakban képviselt a baloldal, és amelyhez Horn Gyula is előszeretettel nyúlt.