Magyarország kell nekik. A földünk, a vizünk, a munkánk. A pénzünk, a piacunk. És a lelkünk. Ezért gyűlölnek és pusztítanak mindent, ami büszkévé tesz, magyarságunkban erősít, emberségünkben épít. Ami férfias és nőies. Ami megszokott, ami a miénk. Ami hagyományos. Ami normális. Ezért oroznák el múltunkat, hogy ezáltal jövőnkre is rátegyék a kezüket.
A globalizmusnak konzumidióta, nemzeti identitásából kiforgatott, nemi önazonosságát elveszített, a pillanatban kábultan botladozó, önfeledten fogyasztó, a valóság helyett színes ideológiák börtönében haláltáncot lejtő világmassza kell. Bő három évtizede, az egykor naivan rendszerváltozásnak gondolt vásári színjáték óta ez a tét. (Messzebbre is visszatekinthetnénk az időben, de témánk szempontjából elég az elmúlt harminc év összefüggéseire alapozni.) Ma már tudjuk, hogy 1990-ben csak a pecsét üttetett rá az alkura, mellyel, miként Csurka István pontosan megállapította, a moszkvai húskampóról átakasztottak minket a New York-ira. Közben kisebb-nagyobb kampók még belénk akaszkodtak, a lényeg mégis ez: hogy kié Közép-Európa szíve.
Mert a szív kell, ezért folyik a küzdelem. A hamisan belpolitikának nevezett küzdőtéren valójában az idegen érdekek helyi ügynökei és hasznos idiótái ellen vívjuk szabadságharcunkat 1990 óta. Különösen pedig 2010 óta. Tizenegy évvel ezelőtt a magyarság megrázta magát méltatlan alávetettségében, és új utat vágott magának. Bátor, kínkeserves utat, melyen azonban ma már nem jár egyedül.
Ez is főbenjáró bűnünk Globália szauronjainak szemében. Így hát turbófokozatba kapcsolták az örök SZDSZ-t, és habzó szájú sakáljaikról levették a szájkosarat és a pórázt. Amit ma parlamenti ellenzékként és a hozzá kapcsolódó kulturális és médiauniverzumként látunk, az Globália janicsárjainak nem szűnő rohama Magyarország ellen.
Legyen világos: a magát ellenzéknek maszkírozó infernália nem a magyar lelkiségből termékenyült politikai mozgalom, hanem külföldi tervezőasztaloknál kimódolt tömegpusztító fegyver. Aminek alkotóelemei között tudatos, megvett, kiképzett ügynökök és ostoba, hasznos idióták egyaránt találhatók.
Utóbbira példa Karácsony Gergely, ez a jellemtelen kommunista, aki Gyurcsány tanácsadójából a rendszerkritikusnak mutatkozó LMP alapítója lett, majd a Schiffer András vezetésével veszélyesen saját arculatúvá váló alakulatot megpuccsolva hasonszőrű dezertőrtársaival létrehozta a globalista-kommunista Párbeszéd nevű törpepártot, hogy ennek színeiben – korábbi látványos utálkozása ellenére – az MSZP parazita import-miniszterelnökjelöltje legyen. E próbálkozása látványos kudarcot vallott, másfél évvel később viszont a hazafiatlan népfront által ismét előre tuszkolva bebukdácsolt a Városházára, amit azonmód degeszre is tömött instruktora, a szemkilövető Cipolla zsákmányszerző falkájával.
Karácsony 2019 óta ezeket eteti, mellette szánalmas biciklisáv-pacsmagolással és főleg minden szép, jó, építő fejlesztés beteges tagadásával élhetetlenné nyomorítja Budapestet. Most ismét miniszterelnök akar lenni, noha korábban erősen fogadkozott, hogy ő ezt már nem ambicionálja. Természetesen nem mondott igazat. Jellemtelen kommunista, tehát hazudik.