„A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnél voltam kutatásvezető, majd 2007-től kutatási igazgató. Emellett 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója lettem, tíz éven át választási rendszerekről tanítottam” – mindössze ennyit közöl a 2010 előtti MSZP–SZDSZ kormányzás idején betöltött pozícióiról Karácsony Gergely a saját honlapján. Pedig a már hivatalosan is ismételten miniszterelnökségre törő főpolgármester nemcsak kutatásvezetőként és egyetemi oktatóként tevékenykedett a politikus pályája előtt.
Ugyanis már kilenc éve erősen kötődött a jelenlegi főpolgármester Gyurcsány Ferenchez: 2002 és 2008 között a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságának dolgozott politikai tanácsadóként
saját jogán, nem pedig a Medián kutatási igazgatójaként. Ebben az időszakban, jelesül 2006 és 2009 között Karácsony cége, a korábban III. kerületi Miklós utca 13. szám alá bejegyzett, de már megszűnt Social Report Bt. tíz alkalommal,
összesen mintegy 21,5 millió forintos megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól,
de dolgozott az SZDSZ-es Demszky Gábornak is. Ennek ellenére a cégadatok szerint 2002-ben volt utoljára bevétele a Karácsony Gergely vezette cégnek. Abban az időszakban, amikor a főpolgármester a Medián kutatásvezetőjeként, majd -igazgatójaként dolgozott, a piackutató cég 716,5 millió forint állami megbízást kapott 2006 és 2010 között.
Nem véletlen tehát, hogy Karácsony Gergely hivatalos honlapján ezek az információk nem szerepelnek a bemutatkozásában, és a főpolgármester láthatóan kínosan ügyel arra, hogy eltitkolja kapcsolatát Gyurcsány Ferenccel.