
Fotó: MTI/Varga György
Boncsarovszky Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium diákönkormányzatának elnöke, az Országos Diáktanács (ODT) megyei képviselője úgy látja, a digitális munkarend nehezítette valamelyest a vizsgákra való felkészülést, de jelentősebb lemaradásaik nincsenek.
– Az online oktatás természetesen nem ér fel a személyessel, nem is várhatjuk el, hogy ugyanolyan hatékonyságú legyen. Kicsit nehezebb volt a felkészülés, hiszen az iskolai környezet sokkal jobban sarkallja a diákokat a tanulásra, mint az otthoni. Én azt vettem észre, hogy digitális környezetben könnyebben el tudnak kallódni a diákok, mert sok minden elvonhatja a figyelmüket a tanulásról. Ettől függetlenül a rendkívüli helyzetben szerzett jegyeink talán még jobbak is, mint a hagyományos oktatás idején voltak
– fogalmazott a diák, aki angolból és németből készül előrehozott érettségit tenni a héten. Szerinte sokaknak nagy könnyebbség, hogy az idén nincsenek szóbeli vizsgák, a végzősök így a szokásos június közepe helyett már május közepén felszabadulnak.
– A középiskolások zöme már nagyon várja, hogy május 10. után visszatérhessen a jelenléti oktatáshoz, mert a napi szintű, személyes kontaktusok már mindenkinek nagyon hiányoznak. Egy kis félelem azért van bennünk, elsősorban amiatt, mert néhány tanár már most belengette a dolgozatokat, ezért tartunk tőle, hogy az utolsó hónap a korábban elmaradt számonkérések sorozatával telik majd – jegyezte meg.
Az érettségizőknek reggel Orbán Viktor is sok sikert kívánt a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A miniszterelnök azt mondta: tudja, hogy a mostani érettségi sokkal nehezebb, mert nem volt személyes felkészülési lehetőség. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy minden tétel, amit megtanultak, biztosan eszébe fog jutni az érettségizőknek, és szép emlékként marad meg a vizsga.
Megírtuk, az idén néhány kivételtől (például testnevelés) eltekintve csak írásbeli vizsgákat tartanak, termenként tízfős létszámkorláttal.
Tavaly hasonló körülmények között vizsgáztak a végzősök, akkor senki sem betegedett meg az érettségin, és a jegyek átlaga (3,61) is teljesen megfelelt a korábbi évek eredményeinek.
Ma a matematika írásbelikkel folytatódik az érettségi.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!