– Fordulj az ombudsmanhoz – mondogatták tanáraink az általános iskolában a kilencvenes években, ha valamivel problémánk volt. Az akkori viszonyok között olyan is előfordult, hogy a mondat egy-egy, a tanártól kapott pofon után hangzott el, ám ennek ellenére sosem fordultunk az ombudsmanhoz – többnyire egyetértettünk az ítélettel.
Kezdetben az alapvető jogok biztosának lehetőségei igen szűkre szabottak voltak, ám a jelenlegi biztos, Kozma Ákos portfóliója meglehetősen szélesre tárult azzal, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) alá tartozik ez évtől kezdve a korábbi Egyenlő Bánásmód Hatóság is. Kozma mindemellett aktívan járja az országot, és a munkájáról készült képeken rendre fiatal jogászok tűnnek fel mellette mint kollégái.
Lapunk elkísérte egy napjára az alapvető jogok biztosát.
Végtelen emberi jóság
Az egész napos program második és kétségkívül legnagyobb hatású állomása a gödi Gondviselés Háza volt, amely a Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működő olyan intézmény, ahol értelmi és halmozottan fogyatékossággal élő bentlakókat látnak el.
Amikor valaki megtapasztalja az emberi gyarlóságot a saját bőrén, akkor az juthat eszébe: „a világ megérett a pusztulásra”. A Gondviselés Háza pontosan ezzel ellentétes gondolatokat ébreszt. Ezen a helyen valahogy összesűrűsödik minden fellelhető emberi jóság. A kitartás, a bátorság, az önzetlenség, a szeretet, a kedvesség, az odaadás, a gyengédség. Akik itt dolgoznak, a világ legkiszolgáltatottabb embereire vigyáznak, ápolják őket, gondoskodnak róluk.
Idegenvezetőnk, az intézmény egyik férfi ápolója megható tisztelettel beszélt a gondozottakról és elhivatottan mesélt a munkájáról. Az osztály főnővére egy magatehetetlen kislány ágya mellett mesélt nekünk arról, hogy a gyermekről már csecsemőkorában lemondtak az orvosok, néhány hónapot jósoltak neki, és most, ottjártunkkor ötéves volt. A főnővér óvó és szeretetteljes tekintete, miközben a kislány történetét mesélte, minden szónál jobban bizonyította elhivatottságát.
A Gondviselés Háza kívülről egy iskolának tűnik, egy többszárnyas, ódon épülettel, amelyet minden oldalról egy tágas, zöldellő kert vesz körül. A kerítésen belül, az intézmény előtt vártak minket a máltaiak munkatársai: intézményvezetők, dolgozók, a szeretetszolgálat magas rangú tisztségviselői. Vendéglátóink egy kis, füvesített focipályára kísértek bennünket, ahol a szabad ég alatt tucatnyi széket helyeztek ki kör alakba, így maszk nélkül lehetett beszélgetni.
Kozma Ákos arra kérte a máltaiakat, hogy mutassák be a saját szavaikkal az intézményt. Szilvásy Zsuzsanna igazgató elmondta, az otthonban jelenleg 179 lakó él, akik öt és 55 év közöttiek. Jellemzően középsúlyos és súlyos fogyatékossággal élő lakóik vannak, a legtöbbjük nem beszél.
A máltaiak közül az ombudsmannak többen is elmondták, hogy az intézmény és a lakói nagyon rossz állapotban voltak, amikor átvették a fenntartó szerepét 2018 nyarán az államtól. Korábban a vezetők egymást váltva sem tudtak kialakítani méltó körülményeket a bentlakóknak. Felidézték: érkezésükkor az egyik szobában a mozgásképtelen betegeket belepték a legyek, így találtak rájuk az első napon, így azonnal szúnyoghálókat rendeltek az ablakokra.
– Többet sírtunk, mint nevettünk – mesélte az egyik munkatárs az első időszakról. Iszonyú kemény és hosszú munka várt a máltaiakra: az akkori majd kétszáz gondozottat egyenként megismerték, és fejlesztési terveket dolgoztak ki számukra. A nehéz körülmények ellenére messzire jutottak: egyik legújabb projektjük, hogy a bentlakókat speciálisan felszerelt családi házakba költöztetik kisebb csoportokban, ahol szintén ápolók viselik gondjukat, ám akik képesek erre, esélyt kapnak akár az önálló életre is, némi segítséggel. A megbeszélés további részében Kozma Ákos kíváncsi füleinktől távol kérdezgette a máltaiakat, míg mi azt kértük, hogy hadd nézzünk körül a főépületben.
Vendéglátóink arra a folyosóra kalauzoltak minket, amelyről nyíló szobákban a legsúlyosabb állapotban levő bentlakók voltak elhelyezve, a legtöbbjük élete során önállóan nem tudna kikelni az ágyból.
