– Az elmúlt időszak nemcsak a gyász és a veszteség, hanem egyúttal a hála és a remény időszakát is jelentette mindannyiunk számára – mondta szerdán Varga Judit a Magyar Családokért Díj átadásán. Az igazságügyi miniszter a közösségi médiában osztott meg egy videót az eseményről, amelyben hangsúlyozta, hogy
az elmúlt viszontagságokkal teli időszakban az egyház támogatása, embertársaink összefogása, és néhány hétköznapi hős helytállása jelentette sokak számára a reménysugarat.
Ők azok, akik munkájukkal, elhivatottságukkal példát mutatnak számunkra szolidaritásból, és akiknek köszönhetően ma már felcsillanhatott az újrakezdés lehetősége – fejtette ki a tárcavezető.
Varga Judit arról is beszélt, hogy amikor a koronavírusról hallunk, sokszor csak a számok, a statisztikák jutnak az eszünkbe. Ezekhez a számokhoz azonban emberek és családok kapcsolódnak – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta, hogy valamennyi elvesztett magyar ember tragédia a család és ezáltal az egész társadalom számára is.
– Közösségi létünk alapegységei ugyanis a családok amelyek jelentőségét és erejét az is bizonyítja, hogy az elmúlt hónapok nehézségei ellenére újra meg újra érezhettük, hogy ennek az intézménynek a megtartó erejét – jelentette ki a tárcavezető.
– Az idők jelei most is arra figyelmeztetnek minket, hogy forduljunk egymás felé, térjünk vissza korábbi közösségeinkhez, és támogassuk a családokat, mint a szeretet és az élet forrásait. Egyúttal erősítsük meg magunkban a szolidaritás érzését, és kövessük az előttünk álló hősök példáját – mondta Varga Judit.