Immár három hete gomolyog sűrű fekete füstként az a botrány, amely Cseh Katalin körül robbant ki. Az ügynek nincs olyan pontja, amely ne lehetne kínos a Momentumnak és magának Cseh Katalinnak. Összefoglalónkban szétválasztjuk az összegabajodó gazdasági és politikai szálait, bemutatjuk, hogy – az eddigi leleplező írások alapján – miről is szól a történt. S az is, miért veti tűzre megmaradt hitelességét is a Momentum és annak elnöke, Fekete-Győr András, ha továbbra is megtartják soraikban Cseh Katalint.
Kezdjük a legelején! Cseh Katalin édesapja, Cseh Tibor 2010-ben céget alapított, ezt vezette 2013 és 2018 között a ma az Európai Unió Parlamentjében ülő politikus. A cég, a Pannónia Nyomda Kft. éppen ebben az időszakban, vagyis Cseh Katalin ügyvezetése alatt adott be pályázatot uniós forrásra.
S mi ezzel baj? Önmagában semmi. Csak a dolgok nem önmagukban állnak.
1. Lebukás az olimpiával
A pályázat, mellyel végül 68 millió forintot nyert a Pannónia Nyomda Kft., holografikus technológia kifejlesztéséről szólt. A pályázat összefoglalója szerint azért jó a hologram, mert mint marketingeszköz, óriási hatást gyakorolhat a döntéshozókra. „Döntéshozónak tekintjük egy ingatlan beruházóját, lakás vásárlóját, egy terület bérlőjét, de esetünkben egy tervezett nagyberuházás (pl. 2024-es magyarországi olimpiai játékok pályázati anyagában a helyszínek színes holografikus megjelenítése) megvalósításának döntéshozóit és résztvevőit is, mely a példánál maradva nemzetgazdasági szintű döntés is lehet.”
A Cseh Katalin vezette cég szerint tehát a fejlesztésük, amelyhez az unió anyagi támogatását kérték, alkalmas lehetett volna a magyarországi olimpia helyszíneinek bemutatására. De csak volna, ugyanis Cseh Katalin és politikai csoportosulása, a Momentum aláírásgyűjtést kezdett az olimpia ellen, amellyel végül meg is fúrták a játékok magyarországi megrendezését. Ráadásul mindez szinte egyidőben történt. Pályázatát a Pannónia Nyomda Kft. – mint az a Demokrata cikkéből kiderült – 2016. július 8-án adta be, a jogosultsági döntés pedig 2016 decemberében született meg. Alig egy hónap múlva pedig a Momentum hozzáfogott az olimpiaellenes aláírásgyűjtéshez. A pénz megvolt az olimpiával, majd az olimpia elleni fellépéssel jöhetett a politikai karrier?