Visszalép Tóth Csaba a jövő évi választástól

A szocialista politikus mai tájékoztatóján arról beszélt, hogy őt is, és családját is megfenyegették.

Magyar Nemzet
2021. 09. 27. 14:19
Tóth Csaba
Tóth Csaba, a szocialisták erős embere a XIV. kerületben Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennyi volt, elég volt

– jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Tóth Csaba (MSZP), a budapesti 8. számú választókerület egyéni képviselője. A zuglói politikus szerint nevét besározták, és arról is beszélt, hogy 

korábban azzal fenyegették, hogy megölik, hogyha nem hagyja ott a politikát. 

Elmondása szerint a családját is támadták, megemlítette azt is, hogy saját szövetségesei is hátba lőtték. A politikus Churchill-t idézve arról beszélt, hogy az igazi ellenségek a politikában nem vele szemben, hanem mögötte vannak. A szocialista politikus elmondása szerint a 2022-es választásokig hátralévő néhány hónapban a zuglóiakért fog dolgozni, azonban 

a voksoláson már nem indul újra, és alig várja, hogy visszatérhessen az üzleti életbe,

ahonnan ötven évesen annak idején belépett a politikába. 

Baloldali kihívójáról, Hadházy Ákosról azt mondta, hogy igaztalan vádakkal támadta őt, és még az utcákat is összekeveri a XIV. kerületben. Az MSZP-s országgyűlési képviselő ezután felsorolta, hogy kiket támogatnak az előválasztáson az egykoron őt is jelölő baloldali pártok. Mint mondta, egykori szövetségesei 

nem látják problémásnak a „náci karlendítéses” jobbikos, vagy az offshore-ügyekbe keveredett DK-s politikusok támogatását. Szavai szerint kiáll a pártelnöke a devizahiteleseken nyerészkedő momentumos jelölt mellett is, csak őt hagyta cserben egykori miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely. 

A zuglói regnáló képviselő tájékoztatóját a kerületi MSZP-s vezetésű önkormányzat szervezte, kérdezni nem lehetett, Tóth Csaba végül a hátsó kijáraton távozott. 

Mint ismert, súlyos aggályok merültek fel korábban a képviselő kapcsán, miután Hadházy Ákos szerint egy gyártelep tulajdonjogával minimum ötszázmilliós vagyon van a képviselő közvetlen gazdasági érdekeltségében úgy, hogy az nincs feltüntetve sem a vagyonnyilatkozatában, sem a cége vagyonelemei között.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.