Fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul

A fővárosi önkormányzat hallgat, pedig volna mire válaszolnia.

Mediaworks-Hírcentrum
2021. 11. 05. 18:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mediaworks Hírcentruma (MWH) több kérdést is feltett a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzatnak a Városháza tervezett eladásáról, amelyről az Index számolt be. Karácsonyék azonban egyik kérdésünkre sem adtak választ, így arra sem, hogy indítanak-e belső vizsgálatot az ügyben. Érdemes megjegyezni, hogy utóbbit Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere is szorgalmazta. Arról is hallgat a Főpolgármesteri Hivatal, hogy tesznek-e feljelentést a Northern Rock Kft. nevű cég tisztviselői ellen, akik az Index által bemutatott dokumentumok alapján a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-t bízták meg a Városháza értékesítésével. Karácsony arra sem válaszolt, hogy ismeri-e személyesen vagy akár hallomásból Berki Zsoltot, a Northern Rock Kft. tulajdonosát.

Az Index arról is beszámolt, hogy a szerződés szerint 1,150 millió euró, azaz több mint 400 millió forint tanácsadói díj járna az ingatlanközvetítésért a cégnek.

Utóbbi tulajdonosa, Beák Attila a Magyar Ingatlanszövetség elnökségének tagja, és onnan is ismert, hogy még 2009-ben az ő közreműködésével adták el az MSZP II. János Pál pápa – egykori Köztársaság – téren fekvő székházát. Az Index birtokába került szerződés szerint a Városháza vételára százmillió euró plusz áfa lenne, ami meghaladja a negyvenmilliárd forintot. Sikeres értékesítés esetén ebből az összegből fizetnék ki a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. közvetítői díját is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.