Barts így folytatja: „Azt akarom csak mutatni – amit a Gyula (Gansperger Gyula – a szerk.) mondott –, hogy a politikusok itt tartanak. Én azt mondtam nekik, hogy ne menjünk bele és ne kezdjünk el arról beszélni, hogy 12 ezer négyzetméter és 620 ezer forintért építem az A kategóriás irodaházat plusz áfa és 250 ezer a mélygarázs négyzetmétere. Mert nem itt tart még a kérdés. Az a kérdés: lehet-e más helyen a Városháza és lehet-e új épületben a Városháza? Vagy csinálunk itt egy új épületet […]. Tehát van egy régi Városházánk és mellé épül valami új. Erre az volt a mondás, hogy az lehet! És akkor ez a döntés született.”
A szöveg másképpen nem értelmezhető, csak úgy, hogy a fővárosi politikusok, tehát Karácsony köre tudott a Városháza eladásáról, jóvá is hagyta azt, ezzel pedig gyakorlatilag felhatalmazást adott arra, hogy vevőt lehet keresni a Városháza épületének, ingatlanának legnagyobb részére.
Videója végén Anonymus hozzáteszi:
Vevő van, nem is egy. A politikusok döntése tehát az, hogy a Városházát és a telek nagy részét el kell adni, a maradék területen pedig újat kell építeni.
Az álarcos megjegyzi azt is: „Ez a beszélgetés a főváros vagyonkezelőjének Attila úti épületében zajlott 2021. május 5-én, 14 órától. Gansperger Gyula és Berki Zsolt társaságában.”
Karácsonyék gyakorlatilag az ügy kirobbanását követően folyamatosan zavaros, valótlan nyilatkozatokba bonyolódtak.
A Városháza eladásáról – november 4-én – elsőként beszámoló Index cikkére reagálva a főpolgármester kijelentette, a portált elérte a fake news szelleme, és a sajtóetikát is megsértette. Tagadta, hogy vevőt keresnének Budapest egyik legértékesebb ingatlanára. És persze hozzátette azt is, hogy többé nem olvas Indexet.
Ezt követően felgyorsultak a történések, hiszen másnap, vagyis november 5-én az Index újabb cikkel jelentkezett. A portál közzétett egy megbízási szerződést, amelyben egy Berki Zsolt által jegyzett cég megbízást adott a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-nek a Városháza eladására.
Karácsony Gergely válaszára nem kellett sokat várni. Leszögezte, sem döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de annak érdekében lépéseket sem tett a fővárosi önkormányzat.
Jelezte, feljelentést tesz, hogy kiderüljön, keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulják a Városházát. Kitért arra is, hogy a főváros nem alkalmaz ingatlanközvetítőt, hiszen van saját, százszázalékos tulajdonú vagyonkezelője.

November 7-én több szerkesztőséghez eljuttattak egy hangfelvételt a fővárosi ingatlanügyekről. A beszélgetés során az egyik fél megnevezte Berki Zsoltot, és elmondta, hogy Berki közreműködésével miként jutott hozzá a fővárosi önkormányzat egyik ingatlanához. Egy XXII. kerületben lévő 7400 négyzetméteres beépítetlen telekről volt szó, amelyet a Grébics Zrt. vásárolt meg.
November 8-án az Index közölte, hogy feltételezhetően Gansperger Gyula hangja hallható a közzétett videón, aki a Grébics Zrt. vezérigazgatója.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!