Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy Bart J. Balázs beszél az Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételen, amelyen a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója a Városháza tervezett eladásának a részleteit fejtegeti. – Ráadásul Barts nem jelezte felénk, hogy nem ő beszélne a felvételen. Megdöbbentő, hogy volt, aki ezt kétségbe vonta – jelentette ki Karácsony Gergely helyettese az ATV Egyenes beszéd című műsorában, szerda este.
Kiss Ambrus szerint fejek hullhatnak a Városháza-gate kapcsán
A főpolgármester-helyettes váltig állítja, hogy a főváros vezetése nem adott felhatalmazást Bartsnak, hogy a Városháza eladásáról tárgyaljon.

Szavai szerint tavaly novemberben azt kérte a fővárosi kabinet a vagyonkezelőtől, hogy készítsen egy anyagot a Városháza jövőjére vonatkozóan, amelyben az eladás opciója nem szerepelt. Hozzátette: egyébként is csak az államnak, vagy egy másik önkormányzatnak tudnák eladni a Városházát, mivel az a korlátozottan forgalomképes nemzeti törzsvagyon részét képezi. Figyelemre méltó, hogy Kiss meglehetősen félrevezetően fogalmazott, hiszen azt mondta, hogy a tanulmányban „sok opció volt, s az eladásra azt mondtuk, hogy nem opció ebben a történetben, mi hasznosítani szeretnénk (a városházát)”. Ám a tanulmányban egyértelműen szerepel az értékesítés lehetősége is.
Műsorvezetői kérdésre Kiss Ambrus elmondta, hogy Karácsony Gergely felszólította Barts J. Balázst, hogy a nap végéig írjon egy igazoló jelentést, amelyben egyebek mellett arra várnak tőle választ, hogy kinek a kezdeményezésére és kikkel tárgyalt. Állítása szerint a fővárosi kabinet semmilyen felhatalmazást nem adott a vagyonkezelő vezetőjének, hogy a Városháza eladásáról bárkivel tárgyaljon. Mint mondta, arra is választ várnak Bartstól, hogy az említett beszélgetés mennyire volt összhangban a városvezetés arra vonatkozó elképzeléseivel, hogy nem akarják eladni a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttest.
A lehetséges következményekkel kapcsolatban Kiss Ambrus Barts J. Balázs menesztését is megemlítette. – Nem látom, hogy olyan írásbeli válasz érkezne, ami megteremti a városvezetésben a bizalmat – fogalmazott. A főpolgármester nonszensznek nevezte Barts J. Balázs azon kijelentését, hogy 2024 után „szétcsesznék” a városháza területén építendő közparkot, és állítása szerint mélygarázst sem terveznek. Mint megírtuk, a vagyonkezelő vezetője meglehetősen cinikus módon beszélt arról, hogy a parkot mindössze azért alakítanák ki, mert az Karácsony kampányígéreteiben szerepelt, ám a következő önkormányzati választás után elbontanák azt. Ezen egyébként még a felvétel egyik, ismeretlen szereplője is megrökönyödött. Barts több ismerősét megemlítette a jelenlévők közül, így egy bizonyos Gyulát és Zsoltot, akik minden bizonnyal Gansperger Gyula egykori Wallis-vezérrel és Berki Zsolttal azonosíthatók. Utóbbiak szintén kulcsszerepet játszhattak a Városháza tervezett dobra verésében, illetve egy XXII. kerületi, 7400 négyzetméteres budai ingatlan korrupciógyanús módszerekkel történő eladásában.
Borítókép: a Főpolgármesteri Hivatal épülete Budapesten (Fotó: András Éberling)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Első fokú riasztás: ónos eső, fagyott eső és saras eső is hullhat ma, mutatjuk, hol + videó
Borús, barátságtalan időnk lesz.

Lesz most néhány álmatlan éjszakája a tiszás provokátoroknak, ilyen büntetésre számíthatnak
Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Újra akcióban a manipulációs kerekasztal, sorra jelennek meg a Tiszát támogató felmérések
Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A legnagyobb magyar egyik legnagyobb napja – mit tud róla?
A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Első fokú riasztás: ónos eső, fagyott eső és saras eső is hullhat ma, mutatjuk, hol + videó
Borús, barátságtalan időnk lesz.

Lesz most néhány álmatlan éjszakája a tiszás provokátoroknak, ilyen büntetésre számíthatnak
Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Újra akcióban a manipulációs kerekasztal, sorra jelennek meg a Tiszát támogató felmérések
Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A legnagyobb magyar egyik legnagyobb napja – mit tud róla?
A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!