Mint ismert, az elmúlt egy hónapban számos hangfelvétel került nyilvánosságra egy Anonymus-maszkos alaknak köszönhetően.
A hanganyagok azokon az üzleti tárgyalásokon készültek, amelyeken főként a hatalmas értéket képviselő Városháza eladása került szóba, de más ingatlanok értékesítéséről is tárgyaltak a felek.
A megbeszélések állandó résztvevői az orosz befektetők képviselői mellett Gansperger Gyula korábbi Wallis-vezér. Az ő kérésére vett részt egy tárgyaláson Bajnai Gordon volt kormányfő, aki egyébként régi harcostársának nevezte Ganspergert. Egy másik megbeszélésen jelen volt a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Barts Balázs is. A felvételek tanúsága szerint a fővárosban egy olyan „jutalékos”, vagyis korrupciós rendszer működik, amely a Fővárosi Önkormányzat legfelsőbb köréig ér. A Mediaworks Hírcentruma kiderítette, hogy nemcsak orosz befektetőknek ajánlották fel a Városházát, hanem olasz pénzembereknek is. A botrány kirobbanása után a résztvevők közül többen takarításba kezdtek, vagyis megpróbálták eltüntetni az adásvétel előkészületére utaló leveleket, dokumentumokat. Az üggyel összefüggésben számos feljelentést tettek. A rendőrség hűtlen kezelés, csalás, befolyással üzérkedés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása miatt rendelt el nyomozást.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!