– Mekkora volt az öröm önöknél, amikor kiderült, hogy sikerült megállítani Karácsony Gergelyt?
– Szó sem volt pezsgőzésről, jóval több dolgunk van annál, mintsem hogy ezt megtegyük. A főpolgármester valószínűleg felmérte: ilyen gyatra városvezetői teljesítménnyel nincs alapja, hogy bejelentkezzen az ország vezetésére. Főnökei is látványosan levették róla a kezüket. Mindenesetre ez az új helyzet jó lehetőség arra, hogy két év kampányolás után végre érdemben kezdjen el dolgozni a főváros élén: lenne megoldandó probléma bőven.
– Nem tartja kellemetlennek, hogy hónapok óta azt mondták, a Gyurcsány-show-t csak a főpolgármester nyerheti, aztán mégsem ő lett a befutó?
– Pontosítsunk: többféle vélemény van a mi közösségünkben, de abban egyetértünk, hogy valójában mindegy, hogy ki nyeri az előválasztásnak nevezett maszkabált. Azért mindegy, mert a mindenkori politikai erőviszonyokat az határozza meg, hogy kinek hány képviselője van az Országgyűlésben.
Márpedig az az első fordulóban eldőlt, hogy a DK-nak lesz a legtöbb, remélhetőleg továbbra is ellenzékben. Ez azt jelenti, hogy a DK hozza majd meg a döntéseket, és mindegy, hogy kit raknak a kirakatba. Ezt nem csak mi gondoljuk így: Ungváry Rudolf is arról írt a 444-en, idézem: „a frakció és párt nélküli Márki-Zay nem fog tudni kormányozni a DK és a baloldaliak nélkül”. Hát hogy is tudna, amikor azt mondja, hogy nem ő dönt majd az országos listáról, és úgynevezett mozgalmának nincs is más egyéni képviselőjelöltje?
– Azért mert legutóbb már kedvezően nyilatkozott a szövetségeséről, immáron biztos, hogy irányítják is?
– Egy párt és képviselőtársak nélküli ember csak akkor lehet ellenzéki miniszterelnök-jelölt, ha megállapodik a baloldallal. Márki-Zay ezt minden bizonnyal megtette.
– Arról mi a véleménye, hogy a baloldal új üdvöskéje egy magát jobboldalinak valló politikus lett?
– Elég megmosolyogtató, amikor jobboldali politikusként határozza meg magát. Nemrég még lelkes rajongóként csápolt Hillary Clinton és Obama kampányrendezvényein. Egyébként pedig, aki úgy viselkedik, mint egy baloldali politikus, olyanokat mond, mint egy baloldali politikus, és úgy is cselekszik, az valójában baloldali politikus, és semmi köze a jobboldalhoz. Ezt az egyes ügyekben képviselt álláspontja is bizonyítja: például támogatja a migrációt, az e heti vitában is támadta a rezsicsökkentést, és a mostani színlelt konfliktusok ellenére hónapokig magasztalta Dobrev Klárát. Aki tényleg jobboldali, nem fog össze olyanokkal, akik a saját honfitársaikra lövettek, Magyarország-ellenes brüsszeli eljárásokat támogatnak és a külhoni nemzettársaink ellen kampányoltak. Arról nem is beszélve, hogy a gyermekverés sem nevezhető éppen konzervatív, polgári értéknek.