– Az elmúlt napokban e-mailen kaptak felhívást azok a magyar állampolgárok, akik korábban már kaptak két oltást, de még nem vették fel a harmadik, megerősítő oltást. Az elektronikus leveleket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő kézbesítette az érintetteknek – tájékoztatta a közvéleményt Dömötör Csaba.
Elektronikusan kaptak felhívást azok, akik még nem vették fel a harmadik oltást
Arra kérik az érintetteket, hogy saját maguk és családtagjaik védelme érdekében igényeljék a megerősítő oltást.

– A korábban kapott védőoltások hatása néhány hónap elteltével gyengül – erre hívják fel a figyelmet abban a levélben, amit ma reggel kaptak meg azok a magyar állampolgárok, akik már két (vagy egyadagos vakcina esetén egy) oltást felvettek korábban. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, arra kérik az érintetteket, hogy saját maguk és családtagjaik védelme érdekében igényeljék a megerősítő oltást, amennyiben ezt még nem tették meg. A megerősítő oltás újból magas szintre emeli a védettséget.
A politikus jelezte, hogy a harmadik oltás felvételére többféle lehetőség is van, és az oltási akció keretében december 12-ig előzetes időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni az oltást a kórházi oltópontok valamelyikén. – Természetesen az EESZT oldalán emellett továbbra is lehet előzetesen időpontot foglalni – tette hozzá.
Dömötör Csaba felhívta a figyelmet, hogy az oltási akciónak is köszönhetően folyamatosan növekszik azok száma, akik már megkapták a megerősítő oltást, eddig több mint 2,7 millióan éltek a lehetőséggel.
Borítókép: Dömötör Csaba (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumon
A tárcavezető kiemelte a Széchenyi István Technikum és Gimnázium fejlődését, az ipari együttműködések szerepét, valamint azt is, hogy a következő időszakban új kulturális programok válnak elérhetővé a középiskolások számára.

Elgázolta és alaposan meg is verte felesége szeretőjét egy férfi + videó
Meglátta az utcán, és elönthette az agyát a féltékenység.

Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy
Az ukránok által követelt pénzt Európára kellene költeni.

Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videó
A miniszter szerint az elmúlt évek fejlesztései több mint ötezer munkahelyet teremtettek a városban, és márciusban újabb beruházás bejelentése várható.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumon
A tárcavezető kiemelte a Széchenyi István Technikum és Gimnázium fejlődését, az ipari együttműködések szerepét, valamint azt is, hogy a következő időszakban új kulturális programok válnak elérhetővé a középiskolások számára.

Elgázolta és alaposan meg is verte felesége szeretőjét egy férfi + videó
Meglátta az utcán, és elönthette az agyát a féltékenység.

Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy
Az ukránok által követelt pénzt Európára kellene költeni.

Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videó
A miniszter szerint az elmúlt évek fejlesztései több mint ötezer munkahelyet teremtettek a városban, és márciusban újabb beruházás bejelentése várható.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!