időjárás 21°C Félix 2023. június 9.
logo

Gyurcsány elégedett Márki-Zay Péterrel

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook
2021.12.02. 12:07 2021.12.02. 14:25
Gyurcsány elégedett Márki-Zay Péterrel

– Az ellenzék győzelmét kívánjuk a hazának. Azt, hogy Márki-Zay Péter legyen a miniszterelnök – olvasható a DK elnökének Facebookon közzétett bejegyzésében. Mint írja, a választási kampány a politika izgalmas sűrítménye, amelynek sikeréhez több minden kell, egyebek mellett fegyelem.

Gyurcsány Ferenc szerint azért nincs nyilvános vita, mert 

„a küzdelem végső szakaszában nem beszélgetünk, nem értelmezünk, hanem harcolunk”.

A DK elnöke bejegyzésében rámutat: Megállapodtunk, hogy vigyázunk egymásra, megállapodtunk, hogy a DK, ahogy a többi párt is, elsősorban egyéni jelöltjeink segítésére koncentrál.

„Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri. Mert ő a kapitány.”

Borítókép: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, miniszterelnök-jelölt (Kurucz Árpád (KA)/Magyar Nemzet)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.