Markos György: Egy nagy család vagyunk mi, polgárőrök

Harminc éve szolgálják az embereket szabadidejükben, önként, térítés nélkül.

Budapest, 2. ker. Cserkészház, Polgárőrség iroda. Markos György Fotó: Teknős Miklós

Fotó: Markos György, Budapest II. kerület, Cserkészház, Polgárőrség-irodában adott interjúja közben. Fotó: Teknős Miklós 

– Volt azért elképzelés, ötlet?

– Azt mondtam, az éjszakai gépkocsifeltörések ellen van egy ötletem. A házban, ahol akkor laktam, szövetkezeti lakások voltak. Éltünk ott vagy százan. „Kinek van kutyája?” – kérdeztem. „Nekem!”, „Nekem!” – mondták –, majdnem minden második lakónak volt. Osszuk be, háromóránként lemegy egy kutyás sétálni, akkor még nem volt mobiltelefon, három óra séta után váltás. Na, be is osztottuk, háromóránként váltás, és nem történt semmi balhé. Ez érdekes!, mondták a lakók. Ugye milyen érdekes, hogy összefogunk? Más. Akkor még nem volt zárható a kapunk. Mondtam, gyerekek, ez nem jó, nem tudunk minden ház elé rendőrt állítani, ezt felejtsük el. Akkor jött az, hogy zárni a kaput mindig, aki elfelejtette, na, az nem állt meg a lábán a közös képviselő előtt. Mondtam, felteszünk egy kamerát, ami látni fogja, ki nem zárja be a kaput, és ha bármilyen károkozás történik, az a lakó fogja fizetni a károkat. Attól kezdve zárva is volt a kapu mindig. 

– Kopácsi Sándor hogy került be a „szerveződésbe”?

– Azon a környéken, Lágymányoson figyeltek az emberek egymásra, ezt a szokást Kopácsi Sándor, az ’56-os budapesti rendőrfőkapitány hozta Kanadából. Így kezdődött. Szerveződtünk, ám ez még önvédelmi szerveződés volt. A kerületi rendőrkapitánysággal felvettem a kapcsolatot. Győri Imre, az akkori kapitány profi volt, ismert mindent és mindenkit. Mondom neki: „Imre, hogy lehet megoldani, hogy ne fussunk bele semmilyen hülyeségbe?” Segített, támogatott, tanított. Igen intenzív és hasznos együttműködés kezdődött. Közös szolgálatok. Győri akciócsoportot alakított. Éjszakánként 15 autó volt kint a kerületben, abból nyolc rendőr-, hét polgárőrkocsi. A bűnözők mondogatták egymás között, a XI. kerületbe nem kellene bemenni, mert annak fogda a vége…

– Siker már a kezdetekkor. Hogyan lett az önvédelmi szervezetből polgárőrség?

– Már akkor úgy fogtam fel, hogy ez – az akkor még önvédelmi szervezet – lehetne majd a rendőrség meghosszabbított civil keze. Kértem a bűnügyi osztályvezetőt, hogy jogi eligazítást tartson nekünk, hogy megismerjük a törvényeket, hogy ne lépjük át a törvényesség határát. Akkoriban tovább romlott a bűnügyi helyzet. Ömlött külföldről a szenny. Utazóbűnözők jöttek. Csinált egy balhét, ment vissza haza. Hál’ istennek, az akkori rendőri vezetés átszervezte a rendőrséget, elindult a technikai fejlesztés is. Oldódott az eleinte meglévő bénultság. Külön csoport, a Gepárd alakult például az autólopások visszaszorítására. Mondhatni szakosodtak. Arra a 90-es évek előtt büszkék lehettünk, hogy például az életellenes bűncselekmények – évente nyolcvan–száz – zömét megoldották. Ezen a területen Láposi Lőrincék nyolcvanszázalékos felderítettséget produkáltak. Kilencven után azonban elszabadult a pokol. Ezt elégelte meg az akkori rendőri vezetés. Az erőszakos bűncselekményekre egyre inkább odafigyeltek. Ebben a helyzetben, 1991-ben a magyar kormány támogatásával megalakultunk, először Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége néven, majd ebből alakult ki, rá néhány hónapra a mostani Országos Polgárőr Szövetség, aminek dr. Kopácsi Sándor hajdani 1956-os főkapitány lett az első elnöke. Akkor a rendőrség már felfigyelt ránk, de a civil lakosság még sokszor kérdezte: kik vagyunk és mit akarunk? Voltunk mi mindenfélék a közbeszédben, de mi mondtuk: ez bizony polgárőrség. 

– Polgárőrség, ami politika- és pártsemleges. Jól tudom?

– A polgárőrség alapelve akkor is az volt, most is az, hogy nem politizál. A polgárőrség a mindenkori magyar kormánnyal van kapcsolatban, de pártokkal nem. Ezt mi be is tartottuk és be is tartjuk ma is, kőkeményen. Már akkor is számos kitűnő ember került be a vezetésbe. Hozzáteszem, azóta sajnos, nagyon sok a halottunk az alapítók közül… Így ment ez egészen ’97-ig. Sándor bácsi kanadai állampolgár is volt, családja egy része kint is élt, így ő visszament Kanadába. Akkor, 1997-ben választottuk dr. Túrós András tábornokot az OPSZ elnökének. 

– Mondhatni, ekkor indult fejlődésnek az önszerveződéssel indult polgárőrszervezet.

– A kezdeti nehézségek után a tábornok – aki ugye országos rendőrfőkapitány, majd országos főkapitány-helyettes is volt –, azt mondta: ez eddig így jól van, de akkor most kezdjük el a szervezett polgárőrképzést. El is indult: alapképzés, középfokú, felsőfokú oktatás. Aztán formaruha is lett. Azt nem lehet, hogy kimész szolgálatba egy tornacipőben, térdig érő bermudában, az senkinek nem jó, se a rendőröknek, se a lakosságnak, se nekünk. Ha megállít egy bermudagatyás valaki, akkor csak nézel rá, hogy ez meg kicsoda. Ma minden szolgálatban lévő polgárőr formaruhában teszi a dolgát, van karjelzés, név, hogy ki vagy. Ez nem egyenruha, ez formaruha, de megkülönbözteti a polgárőrt a többi állampolgártól. Nem hatóság a polgárőrség, de közfeladatot ellátó személynek minősül, viszont a rendőrséggel közös szolgálat esetén, hivatalos személy támogatójaként ugyanaz a jogi védelem illeti meg, mint a rendőrt. Hogy akkor mi a dolgunk? A polgárőr munkájával segíti a rendőri intézkedést. Mint mondtam, mi vagyunk a meghosszabbított civil karjai a rendőrségnek. Ugyanakkor más feladatok is hárulnak ránk a pandémia alatt: ha kell, bevásárolunk az idős embereknek, vagy elvisszük egy kórházig, ha szükséges. Benézünk időnként a magányos idősekhez, vagy éppen a magyar államhatárt figyeljük mélységben, ahogy azt évek óta tesszük a déli határainknál. Szolgáljuk az embereket, a szó legnemesebb értelmében. Ki tudom jelenteni, szeretnek, tisztelnek bennünket. A képzésre visszatérve, lett előbb középfokú, aztán felsőfokú képzés, majd akadémia, Túrós András ezt zseniálisan lerendezte. A közszolgálati egyetem tanárai oktatják és vizsgáztatják legmagasabb szinten az arra érdemes polgárőröket.

– Mennyi polgárőr szolgál ma?

– Kezdetben voltunk ötezren, aztán nyolcezren, aztán lettünk húszezren. Bejött hozzánk egyszer Orbán Péter, akkori országos rendőrfőkapitány – kedveltem, tiszteltem a tábornokot – az állománygyűlésünkre, voltunk úgy ötszázan, és azt mondta a jellegzetes tájszólásával: „Nagyon örülök tinéktek, hogy így már húszezren vagytok, nekünk az is nagy segítség, hogy ha legalább ti nem csináltok balhét.” Kitört a nevetés... A polgárőrség fegyelmi helyzete kiegyensúlyozott és a szervezet előbb-utóbb kidobja magából a szolgálatra alkalmatlan embereket. A szervezetben, ahol én is dolgozom, a II. kerületben tizenkét éve nem történt fegyelemsértés. Nem kell itt parancsolgatás, meg regula. A srácok önkéntesek, szabadidejükben szolgálnak – ingyen. Erre mondtam annak a politikusnak, hogy igen, jó hülyének lenni ingyen. A létszám egyre emelkedett, huszonötezer, harmincezer, negyvenezer, és napjainkra, harminc év után ott tartunk, hogy már hatvanötezren vagyunk. Kétségtelen, hogy van fluktuáció. Megszűnik egy szervezet, alakul egy szervezet, és sajnos halálesetek is történnek.

– Nem volt elég önnek a színészi munka?

– Amikor a polgárőrszolgálatot elkezdtem, nem azért tettem, mert nem volt elég a színészi munka. Félreértés ne essék! Olyan közegben éltem 35-40 évesen, ahol jöttek hozzám, hogy „Gyurikám, segíts!”, s erre mondtam: „csak akkor tudok segíteni, ha maguk is segítenek”. Ez ma is így van. Hogy mi a titka a polgárőrség sikerének? Mint mondtam, önkéntesen szolgálunk, egymásért, egymásra utalva. Egy család vagyunk mi, itt, például a II. kerületi polgárőrszervezetben is, húszan egy családot alkotunk. A kis csoport aztán kivetül a nagyra is. Az a természetes, hogy számíthatok a másikra, hiszen családtag. Nem kell más, csak a tudat, hogy van mögöttem, mellettem valaki, akiben bízhatok.

– Nem éppen drámai színésznek ismerhettük meg. Apropó: nem vágyik vissza a színpadra?

– Nem lehet harminc év után visszamenni a szorítóba. Nem! Nagyon sok minden megváltozott, a felnövekvő generáció nem ismeri azokat az eseményeket, amiken annak idején jókat nevettünk. Digitális világot élünk, de hadd idézzem inkább Boncz Gézát: „Arra ébredtem, hogy a szomszéd szobában a takarítónő az őrület határát súrolja…”. Manapság tud valaki ilyet!?

Borítókép: Markos György, a harmincéves polgárőrség egyik alapítója (Fotó: Teknős Miklós)