Okafogyott Karácsonyék népszavazási terve

Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője lapunknak elmondta, hogy a kérdések nem tekinthetők széles tömegeket megmozgató témáknak.

2021. 12. 15. 5:55
KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2021. október 23. Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP korábbi miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés épülete előtt, a baloldali képviselőkkel karöltve indította el Márki-Zay Péter a baloldal népszavazási kampányát. A baloldali miniszterelnök-jelölt nehezményezte, hogy a Nemzeti Választási Irodától nem kapta meg az aláírásgyűjtési íveket, ezért sem ő, sem politikustársai nem tudták saját kézjegyükkel demonstratív módon elindítani a kétszázezer aláírás összegyűjtéséhez szükséges kampányt. A baloldal a Fudan Egyetem létrehozásáról, valamint az álláskeresési járadék folyósítási idejének 90 napról 270 napra emeléséről kérdezné a választókat.

– Azzal, hogy a Kúria hitelesítette a két kérdést, kezdetét veheti az a 120 napos időszak, amely alatt a kezdeményezők megszerezhetik a szükséges számú aláírást 

– mondta lapunknak Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője. Hangsúlyozta: ez jelentős kihívásnak ígérkezik, a megfogalmazott kérdések ugyanis nem tekinthetők kifejezetten széles tömegeket megmozgató témáknak, továbbá a karácsony és az új év időszaka sokkal inkább az elcsendesedésről és a politikai uborkaszezonról, mint a kampányokról szól. – Az aláírásgyűjtést követően a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a szignók érvényességét, amelyre hatvan napja lesz, és akkor még nem is beszéltünk az esetleges jogorvoslatokról, amelyek szintén az eljárás elhúzódását eredményezhetik – tette hozzá.

Szikra Levente megjegyezte, fontos különbség a kormány és a Karácsony Gergely által benyújtott kezdeményezés között, hogy utóbbi esetben aláírásgyűjtésre van szükség, amely jelentősen meghosszabbítja az eljárás menetét. 

– Ennek oka egyébként az, hogy népszavazást a köztársasági elnök, a kormány és magánszemély kezdeményezhet, vagyis a főpolgármester a városvezetői tisztségéből adódóan nem, csak állampolgárként jogosult erre. Ha viszont magánszemély kezdeményezi, kétszázezer aláírás kell ahhoz, hogy a parlament köteles legyen elrendelni a referendumot. Igen csekély tehát a valószínűsége annak, hogy a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazással egyszerre megtartható lesz az ellenzék által kezdeményezett referendum is. Sőt inkább arra van a nagyobb esély, hogy az utóbbi népszavazás elrendeléséről már a következő parlament fog döntést hozni, ha egyáltalán sikerül összegyűjteni az ehhez szükséges kétszázezer aláírást – hangsúlyozta az elemző, aki szerint a kezdeményezéssel láthatóan a saját botrányairól (Városháza-ügy), illetve Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt folyamatos hibáiról (jobboldaliak sértegetése) szeretné elterelni a figyelmet a baloldal.

Zavarodott Márki-Zay: Igencsak belezavarodott Márki-Zay Péter abba, mit is szeretne a baloldal az álláskeresési járadékkal. Tegnapi sajtótájékoztatóján a politikus azt mondta, jelenleg harminc nap jár az álláskeresőknek, amit kilencven napra szeretnének emelni. A sajtótájékoztató végén Simon András kénytelen volt saját főnökét helyreigazítani azzal, hogy az álláskeresési járadék jelenleg nem harminc, hanem kilencven napra jár, és a céljuk, hogy ezt 180 napra emeljék. Ezek után Simon Andrást is kiigazította egy baloldali képviselő, mivel nem 180, hanem 270 napra hosszabbítanák meg a járadék folyósítását.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.