Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a felszólalásában arról beszélt, hogy szerinte Magyarország ezekben a hetekben világelső a covid okozta halálozásban, a második oltást tekintve sereghajtó az EU-ban, miközben teszteket semmisítenek meg. Továbbá arról is beszélt a balliberális képviselő, hogy Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás van a légszennyezettséghez kapcsolódó adatok miatt, és elismételte azt a baloldali véleményt, miszerint nincs járványkezelés, a kormány pedig szétverte az egészségügyet.
Orbán: Nem lehetett számítani a baloldalra
A miniszterelnök a parlamentben elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók hősies munkát végeznek.

– A számok, amiket mond, nem felelnek meg a valóságnak. Az egészségügy nincs szétverve, orvosok, ápolók és betegellátók hősies munkát végeznek – rögzítette válaszában Orbán Viktor. Hozzátette: egyetlen esetben sem számíthatott a kormány és az egészségügy arra, hogy a baloldal segítsen az erőfeszítésekben.
– A szakdolgozók bére ebben a ciklusban 72 százalékkal nőtt, míg amikor maguk kormányoztak, elvettek tőlük egyhavi bért – emlékeztetett a miniszterelnök.
Ezután Orbán Viktor gratulált Tordainak a budapesti Városháza eladásához, majd szép erőfeszítésnek nevezte a történteket.
– Ha önök kerülnének hatalomra, akkor még a parlamentet is eladnák – húzta alá a kormányfő.
Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!