Ismert: az ország vezetésére ácsingózó baloldalon a közös államfőjelölt kérdésében sem tudnak dűlőre jutni, sőt még azt sem döntötték el, hogy egyáltalán érdemes-e kihívót állítaniuk Novák Katalinnal szemben. Márki-Zay Péter favoritja Iványi Gábor metodista lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője, akit viszont a Jobbik nem támogat. Jakab Péterék a nyolcvanéves közgazdászt, Róna Pétert szeretnék államfőnek jelölni, aki korábban szoros kapcsolatban állt a Gyurcsány-kormánnyal, majd az LMP-vel – őt azonban a Párbeszéd vétózta meg.
KAKOFÓNIA – Ami átjön, kakofónia – fogalmazott az Inforádiónak adott interjúban Schiffer András, az LMP alapítója az ellenzékre utalva. Hozzátette: – Annyi jön át, hogy amit a Fidesz csinál, rossz, és mindennek az ellenkezőjét akarjuk csinálni. […] Ez nemcsak hogy édeskevés, hanem hitelteleníti is az ellenzéki mondandót, mert olyan megélése szerintem viszonylag keveseknek van, hogy minden alapvetően, beleértve a diagnózisokat is, úgy rossz, ahogy van, sőt továbbmegyek, igazából Márki-Zay Péternek az üzenete sem ez az óriásplakátokon – jegyezte meg Schiffer, aki azt is elárulta, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra adja majd a voksát.
Borítókép: Kunhalmi Ágnes megerősítette: Karácsony távolléte miatt is csúszik a megegyezés (Fotó: Kurucz Árpád)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!