Egy mandátum miatt képtelen közös listát állítani a baloldal
A baloldali listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen síel.
A baloldali listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen síel.

Deák Dániel szerint Márki-Zaynak nincsen súlya a baloldalon, nincsen döntési helyzetben, a Gyurcsány vezette baloldal vereségre készül, a balhét pedig Márki-Zay Péterrel vitetik majd el.

Az LMP kampánynyitó kongresszusán eldőlt, hogy Vágó Gábor vezeti majd a párt EP-listáját, és nem kizárt a Jobbikkal való együttműködés.

Jávor Benedek, a Párbeszéd jelenlegi európai parlamenti képviselője vezeti a párt EP-listáját. A Párbeszéd vasárnapi, budapesti kongresszusa csak a saját jelöltjeik sorrendjéről döntött, mert a választásra várhatóan közös listát állítanak majd az MSZP-vel



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

Ha ezt meghallja az ember, hamar kinyílik a zsebében a bicska.

Eseménydús napjai voltak a tűzoltóknak, az ünnepek alatt sem pihenhettek.

Az európai elit felült a háborús vonatra.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Kiszámoltuk, mennyi lehet a novemberi és a decemberi kiskereskedelmi forgalom.

A vendégek felkeresték az Anfielden Jota emlékhelyét és lerótták kegyeletüket volt játékosuk emléke előtt.

Elgondolkodtató videót tett közzé a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.