Márki-Zay Péter azt hangoztatta az előválasztást követően, hogy leváltotta az ellenzéket, szakított a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett világgal. Ez az állítása igen hamar megdőlt, hiszen Gyurcsány Ferenc lesz a legerősebb baloldali frakcióvezető a parlamentben, a DK pedig a legerősebb párt a baloldalon, a legtöbb egyéni és listás helyet is ők kapták – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Deák Dániel. Az ATV.hu azon információira reagálva, miszerint a baloldal közös listáján a DK számíthat a legtöbb helyre, a XXI. Század Intézet politikai elemzője azt mondta, egyértelművé vált, hogy Márki-Zay nem váltott le senkit és semmit sem, teljes mértékben kiszolgálja Gyurcsány Ferencet, az ő akarata szerint politizál. – Már annyira megalázó módon kiszorították minden döntési pozícióból Márki-Zayt, hogy az egyeztetésekre meg sem hívják, így például a közös baloldali lista ügyébe sincsen semmilyen beleszólása – hangsúlyozta az elemző, aki emlékeztetett arra: már hetekkel korábban eldőlt, hogy nem lesz saját frakciója a parlamentben, ami egyértelművé tette, hogy csak egy súlytalan kirakatpolitikus, akit Gyurcsány az előtérbe tolt. – Most pedig az is egyértelművé vált, hogy a roma politikusokkal kapcsolatos kérésére is nemet mondtak Márki-Zay Péternek, így nem lesz egyetlenegy roma politikus sem a befutó listás helyeken. Ez azt mutatja, hogy Márki-Zaynak nincsen súlya a baloldalon, nincsen döntési helyzetben, a Gyurcsány vezette baloldal pedig vereségre készül, a balhét pedig Márki-Zay Péterrel vitetik majd el – emelte ki Deák Dániel.
Megítélése szerint erre utal az is, hogy a befutó listás helyekre a pártok igyekeznek a saját embereiket tenni, Márki-Zaynak pedig egyetlenegy embert sem engednek. – Így egy várható vereséget követően Gyurcsány az utolsó embert is elállította az útból a baloldal teljes bedarálása elől, Márki-Zay teljesen eltűnik a politikai életből – mutatott rá az elemző, aki szerint mindezek fényében meglehetősen komolytalan, hogy Márki-Zay Péter vitára hívta Orbán Viktort, hiszen ő ígérhet bármit, de döntési helyzetben sosem lesz, a valódi főnök úgyis Gyurcsány Ferenc.