Természetesen elképzelhető, hogy Kiss László praktikussági szempontoktól vezérelve döntött úgy, hogy kihagyja ezeket a részeket – mondván ezek nem vonatkoznak rá –, de azt sem zárható ki teljes mértékben, hogy valamit el szeretett volna titkolni a választópolgárok elől.
Korrekt kitöltés esetén, ki kellett volna húznia ezeket a részeket, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: nem rendelkezik ilyen vagyonelemekkel és jövedelmekkel. Az egyébként szintén szabálytalan praktikussági szempont és az esetleges titkolózás mellett a felületesség és a figyelmetlenség is szóba jöhetne az említett részek kihagyásának okaként, de ezt lényegében kizárhatjuk, hiszen Kiss László – a formai követelményeket nem mindenhol tartva ugyan, de – részletesen és alaposan beszámolt más tételekről (ingatlanok, foglalkozásából származó jövedelem, gazdasági érdekeltségek).
A riválisok nem hibáztak
Ezek alapján kijelenthető, hogy Kiss László esetében nem teljesült a vagyonnyilatkozatok kettős célja: a meglévő vagyon ismertetése és azok fedezetének bemutatása. A választópolgároknak ugyanis nemcsak teljes képet kell kapniuk az adott politikus vagyoni helyzetéről, de azt is látniuk kell a vagyonnyilatkozatból, hogy pontosan mi szolgál az esetleges vagyongyarapodás fedezetéül. Amennyiben ez utóbbi nem mutatható ki számszerűsíthető adatokkal, a kitöltő szöveges indoklást is csatolhat az „egyéb közlendők” rovatba.
Kiss László – az adatok pontos megadása mellett – ez utóbbit is elmulasztotta, azaz megállapítható, hogy a baloldal bajai képviselőjelöltje az előválasztáson induló riválisaival (László Károllyal, Preininger Rozáliával és Vass Antallal) ellentétben nem tett hiánytalanul eleget a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!