Elemér 2024. február 28.
logo
Kiss László úgy vásárolt értékes ingatlanokat, hogy a vagyonnyilatkozata alapján bevételei ezt nem tették lehetővé

Gyanúsan gazdagodott a baloldal bajai képviselőjelöltje

Borsodi Attila
2022.01.31. 14:38
Gyanúsan gazdagodott a baloldal bajai képviselőjelöltje

A koronavírus-járvány kirobbanása óta körülbelül 70-80 millió forint értékben vásárolhatott ingatlanokat Kiss László, a baloldal bajai országgyűlési képviselőjelöltje, miközben a vagyonnyilatkozata alapján a bevételei meg sem közelítették ezt a nagyságrendet. A politikus lakóingatlannal, garázzsal és jelentős mezőgazdasági földterületekkel gazdagodott 2020 óta.

A tavalyi bajai baloldali előválasztáson a momentumos Kiss László éppen hogy csak legyőzte a DK-s riválisát, László Károlyt: a két politikus között mindössze 54 szavazat döntött. Ám ez az eredmény is azt jelentette, hogy az áprilisi országgyűlési választáson a momentumos politikus indulhat a baloldal jelöltjeként. Adja magár ugyanakkor a kérdés, ki is ez a Kiss László?

A 34 éves politikus 2013-ban gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként végzett a Szent István Egyetemen, de már 2008-ban egyéni vállalkozónak állt.

A családi hagyományokat követve azóta is ugyanúgy mezőgazdaságból és vállalkozásból él, mint szülei (az egyéni vállalkozása mellett 66 százalékos tulajdonosa és ügyvezetője a 2014-ben létrehozott Rémi Mezőgazdasági Kft.-nek, amelyben édesapja a tulajdonostársa).

 

Jelentős földterületek

 

Ami Kiss László politikai szerepvállalását illeti, a baloldali jelölt az online térben is nagyon aktív, a Facebookon folyamatosan a magyar gazdák boldogulásáért aggódik. Érdekes ugyanakkor, hogy miközben az agráriumban tevékenykedőket félti, a politikus az elmúlt években látványos vagyongyarapodást ért el. Mindez hatványozottan igaz a koronavírus-járvány kirobbanása óta eltelt két évre.

Az előválasztáshoz leadott vagyonnyilatkozata alapján ugyanis Kiss László jelenleg összesen hetven ingatlanban rendelkezik érdekeltséggel egyéni vállalkozóként vagy magánszemélyként: egy 73 négyzetméteres bajai lakóingatlanban, egy 21 négyzetméteres bajai garázsban, egy 0,34 hektáros rémi tanyában és 67, összesen több mint 250 hektár mezőgazdasági területben.

A hetven ingatlan közül 18 saját tulajdonában áll (a 73 négyzetméteres lakóingatlan, a 21 négyzetméteres garázs; a 0,34 hektáros tanya és tizenöt mezőgazdasági terület, amelyek több mint 41 hektáron terülnek el), emellett ötvenet bérel. Két mezőgazdasági területet pedig részben saját tulajdonként és részben bérleményként birtokol.

 

Jelentős gyarapodás

 

Ami érdekes, hogy Kiss László – a koronavírus-járvány nehézségei közepette – 2020 óta gyarapodott látványosan. Az utóbbi két évben ugyanis legalább nyolc ingatlant vásárolt: a 73 négyzetméteres bajai lakóingatlant, a 21 négyzetméteres bajai garázst és legalább hat, összesen több mint 26 hektár mezőgazdasági területet. Arról már nem is beszélve, hogy 2021-ben három legelőt (összesen 2,25 hektár) ajándékba is kapott, és egy 2020-as Nissan Navarát pedig lízingel.

Mindezek a tranzakciók jelentős anyagi kiadást jelenthettek, a Merkantil Bank kalkulátora szerint ugyanis Kiss László a hat 2020-ban vásárolt szántóért csaknem 60 millió forintot fizethetett.

Vannak azonban szerzési idő és jogcím nélkül megadott mezőgazdasági területek is a vagyonnyilatkozatában, amelyeket ha 2020 után vásárolt, akkor az összeg akár csaknem 15 millió forinttal több lehet. A becslések szerint a 2020-ban vásárolt 73 négyzetméteres bajai lakóingatlanért szintén mintegy 15 millió forint körüli összeget kellett kifizetnie a baloldali politikusnak, és ehhez adódik a garázs megvásárlása és a Nissan Navara beszerzése. Vagyis Kiss László a koronavírus-járvány kirobbanása óta összesen – a becslések szerint – 70 és 80 millió forint körül költhetett ingatlanokra és a terepjáróra. S tette ezt úgy, hogy közben egy összesen minimum 67,4 millió forintot kitevő tartozást is kezelnie kell.

 

Miből futotta a bevásárlásra?

 

Felmerül a kérdés, hogy Kiss László vajon miből fedezte az elmúlt két év gyors vagyongyarapodását, a baloldali politikus vagyonnyilatkozata ugyanis nem ad magyarázatot erre a kérdésre. A bevételi oldal ugyanis lényegesebb szerényebb, a legnagyobb tétel a 2020-as 23,6 millió forintos állami- és uniós agrártámogatás. A rohamosan fejlődő egyéni vállalkozása dacára meglehetősen szerény havi jövedelmet vallott be. A 2020. évi adóbevallása alapján mindössze 1,93 millió forint/év, azaz havi 161 ezer forint/hó egyéni vállalkozói jövedelmet szerzett, amely a tavalyi vagyonnyilatkozata alapján 2021-ben is csak 167 400 forint/hóra emelkedett.

Egyéni vállalkozása ugyan 2020-ban 113 393 821 forint bevételt termelt, de az adóbevallása szerint ebből mindössze 340 228 forint vállalkozói jövedelme származott.

A Rémi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.-ből származó jövedelmét Kiss László nem szerepelteti a vagyonbevallásában, de a 66 százalékos tulajdonrésze és a cég 2020. évi adózás előtti eredménye (csaknem 5,5 millió forint) alapján ez is legfeljebb 1,4 millió forint körül alakulhatott volna, ha a baloldali politikus az adózott eredményből minden, rá eső összeget kivett volna osztalékként. Kiss László vagyongyarapodása tehát mindenképpen magyarázatra szorul, ha a politikus ezt megteszi, akkor álláspontját közöljük.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.