Koronatanú: Karácsonyék még a választások előtt eladták volna a Városházát

Nevét és arcát vállalva szólalt meg a Városháza-gate koronatanúja, Csák Imre, aki arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat jutalékos embere, Berki Zsolt az ő kapcsolatrendszerét felhasználva próbált vevőt találni a budapesti Városháza épületegyüttesére. A Csák által hozott amerikai és arab befektetőkkel való tárgyaláson Berki előre kétmilliárd forintnyi „jutalékot”, vagyis korrupciós pénzt kért az ügylet tető alá hozásáért, ami miatt a potenciális vevők inkább elálltak az üzlettől. A koronatanú szerint Berki azt mondta, hogy ő közvetlenül Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, amit vissza is igazoltak.

MEDIAWORKS–HÍRCENTRUM
2022. 03. 24. 12:08
20210716 budapest karacsony gergely fopolgarmester sajtotajekoztato havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Exkluzív interjút adott a TV2 Tények című híradójának Csák Imre, a Városháza-gate koronatanúja, akit Karácsony Gergely főpolgármester embere keresett meg, hogy segítsen vevőket felhajtani a patinás épület eladásához. Csákot a TV2 a tököli börtönben érte utol, ahol egy korábbi ügye miatt tölti büntetését.

– Kifejezetten ingatlannal foglalkozom és Berki Zsolt keresett meg, őt 2-3 éve ismerem – mondta a koronatanú. Berki neve a Városháza-gate kirobbanását követően vált ismertté. 

Az Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételekből kiderült, hogy a fővárosban egy jól behatárolható kör jutalékos, vagyis korrupciós rendszert működtet. 

Ennek a körnek tagja Berki Zsolt is, aki lényegében a fővárosi ingatlaneladások után kért kenőpénzeket szedte be és osztotta szét a megfelelő potentátoknak. A koronatanú is megerősítette, hogy Berki a fővárosi vagyonkezelő nevében járt el, és őt arra kérte, hogy segítsen vevőt találni a budapesti Városháza épületére. A találkozó 2020. év végén történt.

– Először e-mailen, aztán telefonon is beszéltünk, majd volt személyes tárgyalás is – mondta a férfi. Hozzátette: Berki Zsolt úgy mutatkozott be, hogy ő személyesen Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, és ezt vissza is igazolták. Csák kiemelte: őt azért kereste meg Berki, mert tudta, hogy megfelelő kapcsolatrendszere van. A potenciális befektetőkről Csák Imre annyit mondott, hogy amerikai és arab üzletemberek.

– Amennyiben az ügyfelem aláírta volna Zsolt jutalékos szerződését, akkor utána ő vitte volna be személyesen a befektetőket Bartshoz – szögezte le Csák Imre. A szerződés tárgya a Városháza épülete lett volna egy kisebb rész kivételével. A megállapodás tartalmáról úgy nyilatkozott a koronatanú, hogy a megmaradt kisebb területen, az épületegyüttes parkolójának egy részén új épületet húztak volna fel. A konstrukció szerint az építkezés ideje alatt a fővárosi önkormányzat visszabérelte volna az új tulajdonostól a teljes épületkomplexumot. Érdemes megemlíteni, hogy a tervezett új épület helyén Karácsony választási ígérete szerint közpark épült volna.

A vételár a legelső találkozón 30 milliárd forint volt, »majd ez 100 millió eurós nagyságrendig változott«

 – fejtette ki a koronatanú. Hozzátette: ezen felül kért Berki Zsolt még kétmilliárd forintnyi jutalékot. Csák Imre ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ellentétben egy átlagos ingatlanüzlettel, ahol az eladó fizeti a jutalékot, itt a vevőnek kellett volna egy külön szerződés alapján. Az ügyletet még a választások előtt le akarták bonyolítani, mert az önkormányzatnak nagy szüksége volt a pénzre.

A tárgyalások során elhangzott Berki szájából, hogy az ügyfél nézesse meg az épületegyüttes valódi értékét, ami még a magas jutalékkal együtt is nagyon megéri, hiszen ez Budapest legfrekventáltabb ingatlana.

Az ügylet menetével kapcsolatban Berki Zsolt azt a tájékoztatást adta, hogy amint megállapodnak a jutalékról, ő előbb Barts Balázshoz viszi el az ügyfelet, majd ezután Karácsony Gergellyel vagy Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel ülhetnek le tárgyalni. Az érdeklődő azt kérdezte Berkitől, hogy van-e írásos felhatalmazása a városvezetéstől az ingatlan eladására. Csák Imre szerint Berki válasza az volt, hogy erre nincsen szükség, hiszen ezt „személyesen az első ember fogja visszaigazolni”. Ezzel Barts Balázsra utalt, mint akivel majd elsőként találkoznak, és ezután jönnek a tárgyalások a Városháza vezetőivel.

A potenciális vevő közbeszerzéssel kapcsolatos kérdésére azt mondták: minden úgy lesz, ahogy az ügyfél kéri, hiszen „van ebben gyakorlatuk”.

A koronatanú lényegében arról beszélt, hogy Berkiék a közbeszerzést megbundázták volna, hogy biztosan az nyerjen, akit ők akarnak.

Ilyen feltételek mellett sem az amerikai, sem pedig az arab befektető nem kért az üzletből, attól tartottak ugyanis, hogy az adásvétel nyomán botrány és akár rendőrségi ügy is kipattanhatott volna a jutalék és az elcsalt közbeszerzés miatt.

Mint ismert, az Anonymus által tavaly nyilvánosságra hozott hanganyagokból azokról az egyeztetésekről derültek ki részletek, amelyekben a Városházát – Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével – orosz befektetőknek próbálták meg eladni. Később kiderült, hogy Berkin keresztül olasz üzleti körökben is kerestek érdeklődőket. Csák Imre pedig most arról beszélt, hogy amerikai és arab befektetőknek is felajánlották az ingatlant.

Vagyis egyértelműen kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolton keresztül gyakorlatilag minden követ megmozgatott, hogy vevőt találjon Budapest egyik legértékesebb ingatlanára, ráadásul úgy, hogy az üzlet után hatalmas összeget, Csák szerint kétmilliárd forintnyi kenőpénzt osztottak volna vissza.

A botrány kirobbanását követően számos feljelentés született, a rendőrség befolyással üzérkedés, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Azóta tanúkihallgatásra is sor került, januárban számolt be a Mediaworks Hírcentruma az 1-es számú tanú vallomásáról, aki szintén megerősítette a Csák Imre által elmondottakat.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.