Orbán Viktor: Ez a háború nem a mi háborúnk, semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk

A miniszterelnök szerint a baloldal megkötötte a megállapodását Ukrajnával, ha nyernek, megindulhatnak a fegyverszállítmányok.

Elek Nikoletta–Ternovácz Áron
2022. 04. 01. 7:50
ORBÁN Viktor
Miniszterelnöki interjú a Kossuth rádióban Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, ez önmagában is megrázkódtatás volt, de az elhibázott szankciók meglökték az energia árát, s az energiaválság el fog vezetni egy gazdasági válsághoz is majd. Hozzátette, a gazdasági válság hatását kell tompítani majd a választás után.  

Hangsúlyozta: itt vagyunk a mezőgazdasági munkák kellős közepén. Ukrajna és Oroszország ha kiesik a piacról, az élelmiszerválságokat hozhat elsősorban Afrikában, de Európában is. 

A gazdasági kérdésekre térve a kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország az elmúlt harminc évben látott néhány gazdasági válságot, és azt is tudjuk, hogy melyik politikai irányzat miképpen szokta kezelni azokat. A baloldal azért szokott ilyenkor mindig megszorításokra gondolni, mivel a megszorítás az egy baloldali gazdasági válságkezelési eszköz. 

Így vették el a 13. nyugdíjat és a fizetések egy részét, így szüntették meg a lakástámogatási rendszert, és így építették le a családtámogatási rendszert is – sorolta a miniszterelnök. Ezzel szemben a nemzeti oldal sosem ezt alkalmazza, inkább a gazdasági növekedést, az adócsökkentést helyezi előtérbe – fűzte hozzá. Ennek kapcsán Orbán Viktor kiemelte:

az elmúlt időszakban a kormány egymillió új munkahelyet hozott létre. Ha munka van, akkor minden van, pénz is, azzal pedig válságot kezelni.

Most azonban – folytatta – az első dolgunk az, hogy kivédjük a háború, a brüsszeli energiaár-emelések és a háború miatt átrendeződő nemzetgazdasági változások következményeit, utána pedig tovább kell erősíteni a családok  támogatását, amit még a pandémia előtt terveztünk el. Mint mondta, van még néhány lyuk a mostani rendszeren, amiket be kell toldozni.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a gyermekvédelmi népszavazás a háború árnyékában kifejezetten háttérbe szorult, mivel a háború ráborult a választási kampányra. Véleménye szerint ez azonban érthető, mivel a közelgő választások legfontosabb tétjévé a béke és a háború kérdése vált.

Az emberek békét akarnak, amelynek a nemzeti oldal a garanciája, a baloldal viszont kockázatot jelent a békénkre és a biztonságunkra. A felmérések csak másodlagosak, ugyanis vasárnap kell eldönteni Magyarország jövőjét. Ha jól döntünk, akkor megmentjük a következő négy évünket, ha nem akkor bajba sodorjuk magunkat – figyelmeztetett a kormányfő.

A miniszterelnök ennek kapcsán emlékeztetett, hogy Nyugat-Európában is először legyintettek a genderőrületre, és azt gondolták, hogy ez nem gyermekvédelmi kérdés, hanem egy életmódbeli divat, ami majd elmúlik. Aztán nem elmúlt, hanem megszerveződött. 

Ennek következtében pedig ma már a nyugat-európai világban a szülők nem uralják a gyermekük nevelésének kérdését. Magyarországon azonban  még gátat lehet vetni a genderőrületnek akkor, ha egy népszavazással világossá tesszük, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket pedig hagyják békén! Így meg tudjuk védeni a gyermekeinket, a szülők jogát is a gyermekek szexuális felvilágosításához – fűzte hozzá. 

Nagy Katalin kérdésére, amely szerint már tavaly elkezdte az ellenzék a kampányolást az előválasztással, de az utolsó napokban nagyon sokféle eszköz nyilvánosságra került, olyanok is amelyek felvetik akár a választási csalás gyanúját, Orbán Viktor úgy reagált: ez egy súlyos ügy. Mint mondta, ő már régóta van a politikában, de ilyen csalást még nem látott.  

Amikor emberek százezreinek szerzik meg – törvénytelen módon – az adatait, majd utána erre politikai üzeneteket küldenek anélkül, hogy ehhez hozzájárultak volna, ez nemcsak egy választási csalás, hanem a szabadság kérdését is felveti. Azt hiszem, lesz a jogászoknak dolguk a választások után. Az utolsó szögig ki kell vizsgálni – jelentette ki. 

Arra a kérdésre, hogy a baloldal ennek ellenére régóta a választások tisztasága miatt aggódik, Orbán Viktor így reagált: 

egy hadsereg van itt külföldről. Egy háborút lehet nyerni ennyi katonával. Tizenkét év óta a magyar baloldal vereséget vereségre halmoz. Megértem, hogy ők külföldről remélnek segítséget– tette hozzá. A miniszterelnök megérti, hogy nagy a tét, hiszen teljesen szokatlan jelenség – amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje is beismert –, hogy egy olyan szövetséget hoztak létre, amelyben megőrizte az önállóságát a kommunista és a fasiszta irányzat is – mondta. A miniszterelnök szerint ennek az egyetlen célja az volt, hogy hatalomra tudjanak kerülni.  

– Nagy lecke az minden magyar politikai párt számára, hogy a becsületet, a programot, a szellemi irányzatodat, az önazonosságodat nem adhatod fel csak azért, hogy hatalomra kerülj, és nem foghatsz össze antiszemitákkal és kommunistákkal meg szélsőjobboldaliakkal, akikkel egyébként a nézeteid nem egyeztethetők össze, és csak bajt hoznának a hazádra – jelentette ki. 

A riporter kérdésére válaszolva a miniszterelnök kifejtette: azt mégse mondhatják, hogy „ügyetlenek vagyunk, elhibáztuk”. Az ember valamilyen magyarázatot keres arra, hogy ki a hibás, és nagyon kevés olyan ember van, aki ezt magára vállalja. Nem várhatjuk el a baloldaltól, hogy kimondják – tette hozzá.

Az ország jövője a háború és béke kérdésén múlik. Ez nem a mi háborúnk, hiába mondja a baloldal, hogy ez így van. Ekkora tétje még soha nem volt a választásoknak – szögezte le. 
Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.